|
Dokkok
Nov 23, 2006 23:53:15 GMT 1
Post by Saviezza on Nov 23, 2006 23:53:15 GMT 1
Coruscant egét lágy felhőtakaró borította. Lassan úsztak a fehér foltok, mikor hirtelen a Templom felett egy kicsiny fekete pötty vágott át rajtuk. Ahogyan a gép közeledett, úgy vált egyre nyílvánvalóbbá, hogy egy Jedivadász érkezett vissza.
Az erőteljes zuhanórepülésből a pilóta visszaállította a gépet, és mire a Rend Templomához ért, lelassított. A vadász a hatalmas, és kecses épület C hangáröblét közelítette meg. A dokk hatalmas ajtaja hangos morajlással húzódott félre. A gép lassan lebegett be a hangárba, majd az ott sorakozó vadászok mellett megállt, és lebegett a levegőben. A landolótalpak kieresztése után lassan ereszkedett alá, majd halk koppanás jelezte, hogy a mester földet ért, végre hazai talajra teheti a lábát.
Sokak számára ismerős alak pattant ki a kicsiny gépből, Saviezza mester érkezett vissza a Kashyyykról. A zabrak megigazította a köpenyét, majd körbetekintett. Örült a szíve, hogy végre visszatérhetett a számára oly kedves helyre. Tekintete a két padawant fürkészte, de mivel nem látta semerre őket, leakasztotta a kommját az övéről. Kikereste Sidias hívókódját, majd jelzett a kicsiny szerkezettel...
|
|
|
Dokkok
Nov 26, 2006 10:14:50 GMT 1
Post by Rondar Sandraider on Nov 26, 2006 10:14:50 GMT 1
A Delta 7-es Jedivadász gépemmel leszállok a Jedi-Templom dokkjába. Megjelenésem, ahogy kiugrok a gépbõl tekintélyt ébreszt a padawanok között. Meghajolnak elõttem, én pedig viszonzom. -Hogy telt az utad Rondar mester?- kérdezi tõlem egy padawan. -Köszönöm jól. Szereztem pár értékes információt. És ti mit csináltok itt? -Várunk Daldox mesterre. Õ visz majd minket az Illumra, hogy fénykardot készítsünk.- mondja a másik. -Sok szerencsét. Remélem jó fénykardokat fogtok készíteni. -Köszönjük.- mondják kórusban. -Az Erõ legyen veletek!- mondom nekik, majd meghajlunk, és én kilépek a dokkok ajtaján.
|
|
|
Dokkok
Nov 27, 2006 14:18:02 GMT 1
Post by Saviezza on Nov 27, 2006 14:18:02 GMT 1
Saviezza a kommot méregette egy darabig, ami jelezte, hogy a kapcsolat él a másik kommal, csupán azt nem aktiválták. Tudta, hogy padawanjának a közelben kell lennie, mert ezek a személyi kommok kis hatótávúak. Megrázta a fejét, majd elgondolkodott.
Pár pillanat múlva lehunyta a szemét, és kiterjesztette az elméjét az erő felé, mely úgy áramlott szét a testében, mint ahogyan a szikrázó fények megtöltenek egy homálba burkolózott szobát. Érezte, hogy valami nincs rendben, érezte, hogy az erőáramlás zaklatott. Nem volt biztos benne, de úgy érzte, valami történt a padawanjával. Eszébe jutott egy nagyon egyszerű megoldás, ezért úgy döntött, a tanács elé siet.
Megfordult, és gyors léptekkel indult meg a Jedi Templom felső emeletei felé, ahol a Tanácsterem volt...
|
|
Baden Defess
4. szint (19 pont)
Mace Windu mester jedi padawanja, a Djem-So, ?s a Shien forma haszn?l?ja
Posts: 97
|
Dokkok
Nov 27, 2006 19:44:46 GMT 1
Post by Baden Defess on Nov 27, 2006 19:44:46 GMT 1
A légitaxi lassú búgással áll meg a dock mentén, majd fizetségre inti Badent. Ő bevet egy kis elmetrükköt, majd fizetség gyanánt rákacsint az emberre. ~Szegény, ha Windu tudná lenyakazna!~a fiatal jedi a Templomba veszi lábait, majd mindekire mosolyogva veszi célba szobáját, mely pár emelettel magasabban helyezkedik el. Út közben Torhel Isof mesterbe is beleütközik, kinek igen sürgős küldetése lehet, mert padawanja, aki egyépként egy nagy tehetség, gyorsan szedik a lábukat a kijárat felé. Baden csak egy fejbiccentéssel jelzi, hogy tiszteli a mestert, majd a feljáró liftbe szállva, felfelé emelkedik.
|
|
|
Dokkok
Dec 2, 2006 10:19:36 GMT 1
Post by Teruyo Akera on Dec 2, 2006 10:19:36 GMT 1
Teruyo gépe lassan ereszkedett alá a felhôk közül. Utasa, a fáradt zabrak gondosan irányította egy elôre kinézett pont felé.
Pár perc alatt sikeresen le is tette a Delta-7-est majd ezt követôen nyomban kiugrott belôle.
Nem messze magától megpillantott egy Jedi mestert akinek enyhe meghajlással mutatta ki tiszteletét aztán pedíg sebes léptekkel elhagyta a dock-okat.
|
|
|
Dokkok
Dec 2, 2006 11:41:10 GMT 1
Post by Teruyo Akera on Dec 2, 2006 11:41:10 GMT 1
Visszatérvén megállt a bejárattól nem messze, hogy a Jedi mester azonnal észrevehesse megérkeztekor.
A zabrak nagyon kiváncsi volt miféle próbatétel elé állítják majd de bízott benne, hogy eddig megszerzett tapasztalata és ereje elegendô lesz sikerrel való teljesítéséhez.
|
|
|
Dokkok
Dec 2, 2006 14:25:34 GMT 1
Post by Kit Fisto on Dec 2, 2006 14:25:34 GMT 1
Kit Fisto eléri a dokkot. Körülnéz, és megpillantja Jade Galtran padawanját, Teruyo Akerát. -Padawan...-kezd közeledni felé.-... te vagy Teruyo Akera, Jade Galtran mester padawanja?- teszi föl neked a kérdést.
|
|
|
Dokkok
Dec 2, 2006 14:32:41 GMT 1
Post by Teruyo Akera on Dec 2, 2006 14:32:41 GMT 1
-Igen én vagyok! -válaszolta tisztelettudóan- Ha jól tudom ön fog elkisérni engem a végsô próbámra, melyik bolygóra kell utaznunk és mit kell pontosan tennem? -kérdezte izgatottan
Közben igyekezett köpenye gyürôdéseit elsimitani, hogy mégse tünjön szétszortnak épp egy tanácstag elôtt.
|
|
|
Dokkok
Dec 2, 2006 15:17:36 GMT 1
Post by Kit Fisto on Dec 2, 2006 15:17:36 GMT 1
A Jedi-mester elmosolyodik. -Nos, a Ziost bolygón lesz a próbád. A bolygón nagyon nagy erejû Sötét Oldal van. Együtt odamegyünk. Van ott egy Sötét Barlang. Ott kell majd végigmenned. Állítólag õsi Sith-nagyurak szellemei lakják a barlangot. Azon kell végigmenned. Nem lesz könnyû, elhiheted.
|
|
|
Dokkok
Dec 3, 2006 20:04:03 GMT 1
Post by Teruyo Akera on Dec 3, 2006 20:04:03 GMT 1
Teruyo érdeklôdve hallgatta végíg a mestert:
-Rendben, bár még sosem hallottam a barlangról remélem sikerrel járok majd! -mondta végígsimítván újjait egyik kardján- Tudom, hogy nem lesz veszélytelen a küldetés de valahogy már alíg bírok magammal, nagyon várom, hogy elkezdhessem. Tisztában vagyok azzal is, hogy a türelmetlenség nem tartozik a Jedi lovag erényei közé de remélem elnézi ezt nekem mester, nem mindennap kap a zabrak lehetôséget, hogy Jedi lovaggá válhasson!
|
|
|
Dokkok
Dec 5, 2006 19:26:34 GMT 1
Post by Luam Mold on Dec 5, 2006 19:26:34 GMT 1
A dokkokhoz érve, a taxis körülnéz, nehogy elüssön egy arra járó jedit, majd leparkol egy kis zúgban. -Köszönöma fuvart!-mondta, de szállna, ki amikor a férfi visszarántja. -Vizettség nélkül akarsz itthagyni!-mondta hangosan, amitől Luamnak, majdnem befutott a pisi a nevetéstől. -De uram, az imént vizettem ki önnek a díjat!-mondja Luam, miközben legyezőként vezette el kezét a férfi tekintete előtt. -Jajj elnézést tényleg!-mondta, majd visszaült, és elengette Luam vállát. Ekkor még meg sem tudott mozdulni, mikor egy padawan arcú férfi állt előtte, egy kis lógó hajjal nyakán. Tehát padawan. ~Volt idő, mikor én is ilyen voltam...de ez mi a fenét áll az utamba!~gondolja, majd rá is kérdez. -Mi van má, engedj tovább!-de akárhogy akart a padawan mindig elé állt. -Na lökjed pajti!-mondja Luam, majd vár. -Jelenteni fogoma tancsának, vagy mesteremnek!-mondta, majd bőszen kihúzta magát. -Mit?-kérdi Luam, tényleg nem értette mit pofázik.
|
|
|
Dokkok
Dec 5, 2006 19:30:00 GMT 1
Post by Luam Mold on Dec 5, 2006 19:30:00 GMT 1
-Az hiszed, csak azért, mert egy fejjel magasabb vagy, megijedek-mondta a padawan, majd köhhint egy annyira idegesítőt, hogy Luamnak összeszorult az ökle, hogy bezúzza vele a padawan arccsontját.-hát tudatom veled, hogy én, majd jelentem a tanácsnak, hogy visszaéltél a tudásoddal, ezt az embert Elmetrükknek vetetted alá, így nem fizettél neki!-mondja büszkén, hogy ő ilyet is tud. ~Ezeka strtéberek!~gondolja magába idegesen, majd odanyögi. -Na menj a jó büdös francba!-mondja neki Luam, majd taszít rajta egy akkorát, hogy a padawan 2 métert szállt -Te talpnyaló, nem lesz az ilyenekből mester!-mondja hangosan, és körbenéz. ~Szerencsére senki nem látta, de még azelőtt be kell mennem, hogy beköpne!~gondolja, majd elsiet a felháborodott padawan mellől.
|
|
|
Dokkok
Dec 5, 2006 20:29:08 GMT 1
Post by Luam Mold on Dec 5, 2006 20:29:08 GMT 1
~Itt is elvégeztem a dolgomat...tudom hova kell menjek, és meg találom szüleim gyilkosait, mégha különösebben nem is ismerem őket!~gondolja elszántan a zabrak, majd egy újabb taxi után kap. Beszáll, majd megszólal. -Kérem vigyen el a Coruscanti dokkba, elmegyek innen!-adja ki az utasítást a taxisnak, majd elindulnak, hogy elvégezze munkáját, melyet az Erő bízott rá.
|
|
|
Dokkok
Dec 13, 2006 16:48:42 GMT 1
Post by Antress Vaweer on Dec 13, 2006 16:48:42 GMT 1
Antress a dokkban várakozott, és nemsokár a Szélvihar is megérkezett a hangárba. A Calamariról jött vissza és egy LAAT-tal tették ki itt, de a vadászát úgy kellett vontatni, idő híjján. Nemsokár landolt az is és a kikötőmesterrel is váltott egy pár szót, hogy miként "lássa el" a gépet, majd elindúlt a Jedi Tanácshoz jelentést tenni...
|
|
|
Dokkok
Dec 20, 2006 18:35:49 GMT 1
Post by Antress Vaweer on Dec 20, 2006 18:35:49 GMT 1
Antress visszatért a dokkokhoz és a gépek közt bóklászva végül megtalálta a Szélvihart, az ő Delta-7-es vadászát. - Üdv Arfor! - mosolygott a kis R4-e segységre. - Javítgatni jöttem a gépet, segíthetsz, ha akarsz! - BIPPIPIP - jött a válasz. Antress rávigyorgott, majd levette a köpenyét és a hajóra tette. - Akkor én kerítek szerszámokat. - mondta és elindult, hogy hozzon egy-két szükséges eszközt. Nemsokára két szerszámosládával tért vissz, ami tele volt elektrokulcsokkal, csavarhúzókkal, fúrókkal és egyebekkel. Nekilátott és először is ellenőrizta a pilótafülkét. Odabent, minden rendben volt, a műszerfal holovetítője és az egyéb eszközök hibátlan állapotban voltak, mint nemrég újkorában. Ellenőrizte még a rendszereket is: - a fegyvererendszert, aminek iker lézerágyúival minden rendben volt - a hiperhajtóműre való kapcsolódást, ez is rendben volt - a hajtómű rendszerét, ami kifogástalan volt. Minden rendben volt a géppel, hála istennek, csak a külső borítás sérült a Telosiai csatába. A jedi nekilátott és, amíg Arfor belső ellenőrzéseket futatott le, adig ő hosszadalmas és nehéz munkával, jó pár bonyolult rendszerű gép segítségével kicsinosította. A horpadások eltűntek, és az égési nyomok is. A kilógó vezetékeket elfedték, elrendezték. Ezek után Antressnek megerősítette a hajtóműt és egy gyorsabb erősebb teljesítményű, még könnyebben manőverezhetőségűre cserélte. Nem volt könnyű beépíteni, de annyire nem is volt nehéz. Mikor kész volt már este volt, így már végzett. Lesikálta, lemosta a hajót. Fényesre suvickolta a fehhér-bordó burkolatot, az ágyúk is matt színűvé váltak és a pilótafulke belülről is tiszta lett. Ablakot is pucolt, majd mikor végzett, a szerszámosláda egy részét, ami az ő gépéhez tartozott eltette a neki fenntartott helyre, a többit visszavitte, és elköszönve Arfortól a szobájába indult vissza...
|
|