|
Post by Luam Mold on Dec 6, 2006 19:11:30 GMT 1
-Meg vagyok lepve, tudsz gyógyítani, hehe, ezt nem gondoltam volna!-mondta, majd újra nekiesett a nagyon gyorsan lihegő Luam MOldnak. ~Nem bírom soká!~gondolja, majd ismét véd pár vágást. Szerencséjére a sötét jedi is fáradt, így nem tudta olyan hevesen vágni, hiszen sérülése visszatartotta őt. Még mindkettejüknek bőven volt tartalékja, nem adták fel. Luam gondosan védekezett, amikor egy kontrából visszaszúrt,a sötét jedi ismét bevetett, egy brqavúros mozdulatot, szinte spárgába ment le, és villámgyorsan vissza, hogy elkerülje. Luamnak tágra nyílt a szeme, de még így is próbálkozott. Átszaltózott ellenfele feje fölött, és utána elkezdett kifelé futni. ~Ha most nem nyerek teret, ki tudja, mikor fogok!~gondolja, és leomlaszt pár szilát, ami eltorlaszolja a sötét jedi útját. A Barlang egy nagyobb zúgába került, ahol több helye van saját fegyverforgatási tecknikájára. Ám egy elnyomott hang ismét megszólal. -Elbújsz előlem te gyáva féreg, hol vagy, ne feledd én itt élek, tudom mi hol van, és megöllek!-monja ellenfele, majd kirobbantja a sziklákat, és ismét szemtől szemben állnak.
Luam megforgatja kardját, és ismét visszatér szeretett formájához a Chii-Cho-hoz. Luam megindul ellenfele felé, majd kilép jobbra balra, és végül jobbra kicsit, és hirtelen felgyorsítja mozgását balra, amitőla sötét jedi nem tudja merre lépjen Luam mögé kerül, simán ledüfheti. Luam meg is tenné, de ellenfele, kifordítja karját, és védi a szúrást háttal nézve, , majd féfordulattal egybőla következőt, és máris nyert helyzetben van. Ez azért történhetett, mert amikor Luam döfött, ő jobb kezével hátralibbentette karját, amivel elütötte fénykardját, majd balra fordul tovább vitte karja mozgását, elütve az épp balról jövő vágást, így teljesen kibillentette lUamot, és feje tökéletes célpont volt. De Luam, másokkal ellentétben mákos.
|
|
|
Post by Luam Mold on Dec 6, 2006 19:16:44 GMT 1
Megbotlott egy kőben, így feje ottmaradt a helyén viszont kiszolgáltatott helyzetben volt a földön. A sötét jedi egyből vagdosni kezd Luamot, de ő földön hemperegve indig elhajolt, majd amikora aöstét jedi jjobbról döfött, ő jobbra elrugta kezét, és hídból kiindulva akrobatikus mozdulattal feláll, majd védekezni kényszerült, mert asötét jedi iszonyatos dühvel rárontott. A harc heve elvitte, ezért Luam meg tudta vágni a vállát, amitől még dühösebb lett. -Legalább visszakaptad, de ez sem mélyebb, mint amia combomon tátong!-mondja az adrenalisztintjéből áradó mondatokat. Luam hátraszlatózik, de kezei egyre rogyadoznak. Nagyon fáradtak, zsibbadnak, és a folytonos vágások elől nincs menekvés. Védi lábát fejét, karját, lábát, majd félrelép egy elől, ezután elhajol visszatámad, ellenfele elüti karját, újra védekezik, láb fej csukló, félfordulatból védi a hátát, ezután újravégrehajt egy szaltót, és kész. Teljesen kifárad. Nme bírja, és egyre jobban hátra felé lépdel, a sötét jedi teljesen kiszorítja a barlangból. Egyre világosabb van, hiszen lassan kiérnek az erdőbe, ami tele van indákkal, ahol még veszélyesebb harcolni. Már egy jó tíz perce küzdenek, de Luam jóval fáradtabb. Érzi, hogy karja, és csuklója nem bírja már ezt az eszeveszett tempót, amit a sötét jedi diktál.
|
|
Darken Keinar
4. szint (19 pont)
Nagoon tan?tv?nyai Jutalompont: +5
Fiatal, sz?rke jedi, aki a s?t?ts?g fel? sodr?dik
Posts: 114
|
Post by Darken Keinar on Jan 1, 2007 17:56:57 GMT 1
Követve a sötét jediből áradó energiákat eljutottunk egy barlang bejáratához. Itt már olyan erősen éreztük a belőle áradó gyűlöletet, hogy biztosak lehettünk benne, hogy a közelben van. Részben a sötétség, részben a veszély miatt aktiváltuk fénykardjainkat, és így haladtunk tovább.
Perceken át haladtunk így a sötétségben, de ekkor eltűnt előlünk a sötét jedi energiája. Egyre biztosabban érzem, hogy figyelnek. ~Világító fénykarddal a kezemben túl könnyű célpont vagyok.~ Inaktiválom fegyverem, és erőgyorsítást alkalmazva a fal mellé rohanok, és hozzásimulva megpróbálok eltűnni az esetleges figyelő tekintetek elől. Látom, hogy David követi a példámat. ~Ezzel biztosan összezavartuk.~ A szemem lassan hozzászokik a sötétséghez, de a falak körvonalain kívül nem sokat látok. Hirtelen aktiválódik egy vörös fénykard, és odanézve egy fekete köpenyes alakot pillantok meg. Csuklyája az arcába van húzva. David, és én egyszerre lépünk az alak elé, és aktiváljuk fénykardjainkat. A kis barlangot a pengékből áradó fények töltik be, és kísérteties ábrákat rajzolnak a falakra. Hirtelen egy másik fénykard is aktiválódik mögöttünk. Megperdülök, és egy előzőhöz hasonló alakot pillantok meg. Lassan közelednek felénk, de nem támadnak. Egyszerre lökik hátra csukjáikat, és vetik le köpenyüket. Egyikük kb. olyan idős, mint én, a másik pedig 35 évnél nem tűnik idősebbnek. Most ő szólal meg: -Hát eljöttél...tanítványom. Az utolsó szót szinte köpte, és megvetően nézett Davidra. -Látom tanítványod is van. Kíváncsi vagyok mit tanítottál neki. Int a másik alaknak, és elvigyorodik. -Nézzük mit ér a tanítványod az enyém ellen. Lentross, öld meg! Megpördülök, és ataru alapállásba helyezkedem. A tanítvány bal kezébe is röpül egy fénykard, és sötéten elvigyorodik. -Örömmel mesterem.
|
|
Darken Keinar
4. szint (19 pont)
Nagoon tan?tv?nyai Jutalompont: +5
Fiatal, sz?rke jedi, aki a s?t?ts?g fel? sodr?dik
Posts: 114
|
Post by Darken Keinar on Jan 1, 2007 21:41:14 GMT 1
Lentross lassan elindul felém, fénykardjait pörgetve. Látszik rajta, hogy gyakorlott vívó. ~Nem lesz könnyű harc.~ Mozdulatlanul állok, és megpróbálom magam felkészíteni a küzdelemre. David ismét megszólal: -Miért csinálod ezt? Kérdezi szomorú hangon, fejét ingatva. -Hogy miért?! Ordítja a mester, és elvicsorodik. Lassan előhúzza bal karját a köpenye alól. Egy krómszínű robotkar csillan meg a halvány fényben. A sötét jedi egész bal karját elvesztette valamikor. -Úgy látszik nem tanultad meg rendesen a leckét. A bosszú a sötét oldal útja, és nem a megbocsájtás. Áruló vagy, és halállal lakolsz! A következő pillanatban egymásnak esnek a mesterek, és a tanítvány is felém ugrik. Elrugaszkodok a talajtól, és átszaltózok a tanítvány fölött. Behajlított lábbal érek földet mögötte, és bukfencezek egyet. A távolság így megnő kettőnk között, és az erővel köveket hajigálok felé. Könnyedén védi őket, és az egész csupán időhúzásnak jó. Ezt lassan én is belátom, és ismét alapállásba helyezkedve várom a támadását. Nincs túl nagy kedvem a villámgyorsan pörgő kardjai elé állni, de nincs más lehetőségem. Futni kezdünk egymás felé, és hatalmas villanással összecsapnak fénykardjaink.
Vad csata alakul ki kettőnk között. Ellenfelem irtózatos erejű, csapásokkal áraszt el, így hamar rájövök, hogy jobb lesz tartani egy kis távolságot. Hátrálni kezdek, és folytonos védekezés közben erőtámadásokkal lassítom Lentrosst. Így haladunk át egy hosszú folyosót, és legnagyobb örömömre egy tágas terembe érünk. Itt már van hely az atrobatikára, így kihasználhatom vívóstílusom előnyeit. A teremben rengeteg oszlopszerű képződmény van, és még az eddigieknél is nagyobb a sötétség. Egy hátraszaltó után ellököm a sötét jedit, és inaktiválva kardom, villámgyorsan eltűnök az árnyékok között. ~Bújócskázzunk...~
|
|
Darken Keinar
4. szint (19 pont)
Nagoon tan?tv?nyai Jutalompont: +5
Fiatal, sz?rke jedi, aki a s?t?ts?g fel? sodr?dik
Posts: 114
|
Post by Darken Keinar on Jan 2, 2007 10:29:12 GMT 1
Pár pillanatra becsukom a szemem, hogy hozzászokjon a sötétséghez, és az erővel kiélesítve látásom körbenézek a barlangban. Egy hatalmas cseppkőbarlanban vagyunk, és több helyről vízcsobogás hallatszik. Pillantásom ekkor ellenfelemre téved, és akaratlanul is elmosolyodom. Még mindig ott áll, ahol az előbb, és fénykardjait maga körül tartva pörög. ~Annyira ostobának hisz, hogy beleugrok a kardjaiba?~ Szórakozásból a falnak lökök egy követ, zajt keltve Lentross mögött, aki hihetetlen gyorsan megpördül, és elkezdi kaszabolni a falat. ~Na téged sem az eszedért szeretnek.~ Kihasználva, hogy ellenfelem figyelme másra terelődött lassan arrébbosonok a faltól, és átsprintelve egy kisebb nyílt terepen egy oszlop mögé bújok. Visszapillantok a sötét jedi felé, és nyelek egyet. Eltűnt a piros ragyogás, és fogalmam sincs merre lehet. Ezzel a húzással most elvesztettem az előnyömet. Az imént még, mikor mellette álltam, a fénykardjaitól nem láthatott, és nem kapcsolhatta ki őket, mert akkor végeztem volna velük. ~Egész ügyes. De vajon honnan tudta, hogy eljöttem.~ Van egy olyan érzésem, hogy ez a sötét jedi többet tud, mint hittem. ~Nem szabad lebecsülnöm. Akkor abba a hibába esek, amibe ő is.~ Hirtelen zaj hallatszik a hátam mögül, és megpördülök. Csakhogy nincs ott semmi, csak a fal. ~Hopsz...Gyorsan tanul.~ Oldalra vetődök, és egy vörös fénykard repül át iménti helyemen, majd inaktiválódik, és eltűnik a sötétben. Veszek egy mély levegőt, és erő érzékeléssel próbálom megtalálni ellenfelem, ami hamarosan sikerül is. Érzem, hogy a hátam mögött áll, és mikor megfordulok, aktiválja mindkét kardját, és nekem esik.
|
|
Darken Keinar
4. szint (19 pont)
Nagoon tan?tv?nyai Jutalompont: +5
Fiatal, sz?rke jedi, aki a s?t?ts?g fel? sodr?dik
Posts: 114
|
Post by Darken Keinar on Jan 2, 2007 11:09:09 GMT 1
Hihetetlenül nehéz volt védeni a csapásait, de valahogy mégis sikerült. Ismét hátrálásra kényszerültem, de ez ezúttal inkább futásnak tűnhetett. Végül egy erős csapással sikerült megállítanom ellenfelem, és összeakadtak a kardjaink. Ekkor felugrottam, és átszaltózva feje fölött két csapást mértem rá. Az egyikkel félreütöttem jobb kezében lévő fegyverét, a másikkal pedig megvágtam a bal vállát. Földetérés után egy gyors ugrással eltávolodtam tőle, és elégedetten hallottam, hogy felüvölt. Megfordulva látom, hogy a vállát fogja, és hirtelen ötlettől vezérelve egy erőhúzással kirántottam sérült kezéből fénykardját. Még a levegőben kettészeltem egy vágással, és farkasszemet néztem a dühös sötét jedivel. Lassan elereszti a karját, és láthatóan fájdalomtűrést alkalmazva megindul felém. Teljes dühéből támad, és ez hatalmas erőt ad neki, ugyanakkor meggondolatlanná is teszi. Megpörgetem a kardom, és erőgyorsítást alkalmazva rátámadok. Irtózatos sebességgel cikáznak pengéink a levegőben, és a termet villanások töltik be. Láthatóan nem szokot hozzá egy penge használatához, így gyakorlatilag eldőlt a csata sorsa. Egy lendületes csapással félreütöm a kardját, és hasbarúgom. A falnak tántorodik, és egy erőlökéssel hozzá is vágom. Elkábul, így nem tud védekezni, mikor telekinetikával a magasba emelem. Elkezdem összeszorítani, mire felüvölt. A fájdalomtól kitisztult az elméje, és egy hirtelen erőlökéssel az egyik oszlopnak lök. Erősen nekicsapódok, és hatalmas fájdalom hasít a hátamba, de hála az erőnek elviselem, és nagy nehezen talpra küszködöm magam. Látom, hogy gyűlölettől eltorzult arccal rohan felém, fénykardját lengetve. Tudom, hogy a csata itt fog véget érni, de a végkimenetel egyenlőre kétséges. Fénykardom pörgetve magam előtt én is felé indulok, és félúton felugrunk a levegőbe. Minden erőmet beleadom a csapásba, ahogy ő is. A levegőben találkozunk, és hatalmas villanás tölti be a termet. Elsuhanunk egymás mellett, és mikor földet érek, megpördülök. Lentross a földön térdel, és hiányzó jobb kézfejét szorongatja. Szánalmas látvány. Elindulok felé, mire ő felugrik a földről, és rohanni kezd a kijárat felé. Hagyom futni. Nem fogok fegyvertelen, sérült embereket megölni. -Még találkozunk! Üvölti el magát. Elmosolyodom, és kiterjesztve érzékelésem mesterem felé indulok.
|
|
Beric Tencen
2. szint (12 pont)
Sz?rke Jedi, a s?t?t oldal fel? sodr?dik
Posts: 34
|
Post by Beric Tencen on Jan 2, 2007 11:16:06 GMT 1
Az eső miatt a barlang bejáratánál se lát az ember semmit, nemhogy a mélyén. A barlang fala elég nedves és cseppkövek lógnak a barlang plafonjáról. A sötétség hihetetlenül nagy. Becsukom szemem, és koncentrálok az erőre. Mikor kinyitom, jobban látok, a szemem megszokta a sötétséget. Az erő segítségével még jobb látást biztosítok magamnak és így bemegyek a barlang mélyére, az érzéseimet követve...Hirtelen fénykardcsapást hallok a távolból. Kicsit felgyorsítom a tempóm. A barlang labirintushoz hasonló, de az erő segít rajtam //az erő velem van!// és tudom, merre kell mennem.
Pár perccel később ismét hallom a fénykardot, aztán megint csend lesz. ~Bizar hely~gondoltam magamb, miközben próbálom minél gyorsabban elérni a helyet, ahonnan a fénykardot hallottam...
Hirtelen egy árnyat láttam elsuhanni mellettem. Ő bocsájtotta ki a sötét energiát. Mire megfordulta, már el is tűnt a szemem elől.. Továbbfolytattam utam, mivel a másik energiát még mindig éreztem..
|
|
Darken Keinar
4. szint (19 pont)
Nagoon tan?tv?nyai Jutalompont: +5
Fiatal, sz?rke jedi, aki a s?t?ts?g fel? sodr?dik
Posts: 114
|
Post by Darken Keinar on Jan 2, 2007 11:38:58 GMT 1
Perceken át rohangálok a folyosókon, és az egyre hangosodó csatazaj felé tartok. Végül elérek egy hatalmas szakadékhoz, amin egy vékony "kőhíd" ível át. Ennek közepén vív a két mester, és láthatóan mindketten teljesen kimerültek. Ennek ellenére fénykardjaik szemmel alig követhető gyorsasággal cikáznak. David hátrálásra kényszerül, és egyre kivehetőbbé válik ellenfele fölénye. Én megállok a szakadék széllén, és hangtalanul figyelem őket. Tudom, hogy David biztosan veszíteni fog, mégsem segítek neki. Valami visszafog. Talán a lelkiismeretem. Figyelem, amint a másik sötét jedi villámokat szór felé, amiket csak részben tud hárítani. Végül füstölgő ruhával térdre rogy, és könyörögni kezd a másiknak. ~Milyen szánalmas. És még ezt neveztem én valamikor mesteremnek?~ Visszagondolok, hogy mennyire más volt Lenon mester. ~Hatalmas az erőben, és bölcs. Rá mindig számíthattam. Apám helyett apám volt.~ Lassan könnyek szöknek a szemembe. ~Sötét jedik ölték meg.~ Ismét fellángol bennem a düh. Magam előtt látom a képet, amint letérdelek mesterem sírja elé, és megesküszöm, hogy harcolni fogok a sötét oldal ellen, ameddig csak élek. ~Hogy lehettem ennyire ostoba?~ Lassan előre indulok a kis hídon. Kezemben aktiválódik a fénykard. Lassan közeledek feléjük, és látom, hogy David észrevesz. Reménykedve pillant rám. Sötéten elmosolyodom, és telekinetikával összeszorítom a torkát. Megemelem, és a túloldalra hajítom. A másik sötét jedi felém fordul, és elvicsorodik. -Hogy mersz közbeavatkozni? Válaszul egy erőlökést indítok felé, amit kivéd, de hátrébb csúszik a sziklán. -Ostoba! Hörgi, és érzem hogy összeszorul a tüdőm. Lassan a magasba emelkedek, és épp úgy, mint David a túloldalra repülök, csakhogy én nekicsapódok a falnak. Egy pillanatra elsötétül előttem minden, de pár másodperc múlva magamhoz térek. Iszonyuan fáj a fejem, és szédülök. Megpróbálok talpra állni, de nem sikerül, így térden kötök ki. Felpillantva látom, hogy David aktivált fénykarddal a mester felé fut. Ellenfele egy könnyed mozdulattal félreüti a karját, és lemetszi mindkét kezét, ami a mélybe hullik. Volt tanítóm ismét térdre rogy, és arca eltorzul a fájdalomtól. -Ez jár az árulásért. Jelenti ki volt mestere, és egy villámgyors mozdulattal átszúrja a szívét, majd megpördülve a fejét is levégja. Egy erőlökéssel elsöpri az útból a maradványokat, majd felém indul. -Látom legyőzted a tanítványomat. Ügyes... Felemeli a kezét, mire én is felemelkedek. -Most választhatsz. A helyébe lépsz, vagy meghalsz? Elönt a düh, és maradék erőmet összeszedve hátralököm. A földre hullok, de azonnal talpra is állok. -Sosem állok melléd. Én a fény útját járom. -Akkor meghalsz. Közli egyszerűen, és megindul felém. Megpörgetem a kardom, és magam elé emelem. -Csak vigyázz, nehogy elhibázd. Mert ha túlélem, esküszöm, hogy végzek veled. Felnevet, és erőgyorsítást alkalmazva futni kezd felém. Úgy érzem, mintha megállna az idő. Előre lépek, és lesújtok a sötét jedire, azonban a kimerültség, és sérüléseim miatt ez túl gyengére sikerül. Félreüti kardom, és érzem, hogy a vérvörös penge beleszúródik az oldalamba. A különös az, hogy nem érzek fájdalmat. Térdre rogyok, és úgy érzem, mintha forogna körülöttem a világ. A sötét jedi suttogó hangja megszólal a fejemben. -Még találkozunk. Hallom a nevetését, és egy pillanatra kitisztul körülöttem a világ. Az egyetlen, amit látok a sötét köpenye, mely egyre távolodik tőlem. Lassan hátradőlök, és elsötétül előttem a világ.
|
|
Beric Tencen
2. szint (12 pont)
Sz?rke Jedi, a s?t?t oldal fel? sodr?dik
Posts: 34
|
Post by Beric Tencen on Jan 2, 2007 11:52:09 GMT 1
Ismét hatalmas fénykardcsapásokat hallok. Futásnakeredek és egyre közelebb érek a hangokhoz. Ismét kétféle erőt érzek és rengeteg gyűlöletet. A sötét erő hirtelen megszűnik, mintha elnyelné a föld. Továbbmegyek és közbe próbálok koncentrálni, hogy minél gyorsabban a helyszínre érjek. Úgy érzem szenved valaki.
Pár kanyar után megérkezek a csata helyére, ahol meglátok egy embert, oldalán egy súlyos sebbel. Belőle is árad az erő. Eszméletlen volt, megpróbáltam magához téríteni. Lassan kinyitotta szemeit. -Mi történt?-kérdeztem, de a választ sejtettem. Haldoklott, így miharabb el kellett látni...
|
|
Darken Keinar
4. szint (19 pont)
Nagoon tan?tv?nyai Jutalompont: +5
Fiatal, sz?rke jedi, aki a s?t?ts?g fel? sodr?dik
Posts: 114
|
Post by Darken Keinar on Jan 2, 2007 12:04:43 GMT 1
A sötétség lassan oszladozni kezd körülöttem, és fájdalom hasít az oldalamba. Egy hangot hallok, de különös képpen távolinak tűnik: -Mi történt? Lassan visszatér a tudtatom, és nehézkesen bár, de felfogom a szavak értelmét. Elgondolkodok a válaszon, majd nehézkesen beszélni kezdek. -Az...az hosszú...t.történet. Köhögök párat, és lassan kinyitom a szemem. Egy különös alakot pillantok meg mellettem, de sejtelmem sincs ki lehet. ~Még egy sötét jedi?~ -S..sötét jedik. Ismét köhögök. -Elmenekültek. Kezd egyre jobban kitisztulni az elmém, és megbánom az utóbbi kijelentést. ~Hát ez kissé furán hangozhatott ebben a helyzetben.~ -Legalábbis az egyik. Teszem hozzá, és elmosolyodok.
|
|
Beric Tencen
2. szint (12 pont)
Sz?rke Jedi, a s?t?t oldal fel? sodr?dik
Posts: 34
|
Post by Beric Tencen on Jan 2, 2007 12:20:45 GMT 1
-Mindkettő elmenekült, de most ne beszélj.-mondom neki miközben a hátamra veszem.-azonnali segítségre van szükséged. A hajódon van valamilyen elsősegély? -Va..n..egy droid..khhm..egy teherszállító...nyugatra-próbálja a szvakat mondatokká fűzni, de szerencsére mgértettem. Nyugatra, hajó, elsősegély. A legfontosabbak. Elindulunk kifelé, amilyen gyorsan csak tudok. Az erő vezet ismét. A sérült állapota egyre rosszabbodott és úgy tűnik ismét el fogja veszteni eszméletét, így figyelmét magamra kellett fordítanom. -A nevem Beric, Beric Tencen. És a tiéd? -Darken...Keinar-mondja. -Örülök, hogy megismertelek. Bármi is történjen próbálj meg eszméletednél maradni. Majd én beszélek, te mg figyelj...-ekkorra sikerült kiérnia barlangból. Az eső már nem esett, de a felhők még az égen voltak. Nyugatra fordultam és futásnak eredtem, már amennyire a növényzet és energiám engedte. Az úton elmeséltem Darken-nek hogy is krültem ide, hogy lettem szürke jedi, hogy nemrég egy droidgyárt felrobbantottam, stb.. Egyre rosszabbodott az állapota. Siettem ahogy csak tudtam. Aztán hirtelen kiértünk a partra. Megpillantottam a hajót, de az egy kis szigeten volt, kb. 500 méterre azon, amin mi voltunk. A tengeren át kellett jutnunk. Belegázoltam a tengerbe, majd hátrafordultam és Darken-t a testemre fektetve úszni kezdtem. A tenger hullámzott és a sós víz fertőtlenítő hatása iatt marta Darken sebét, amitől nem sokkal később eszméletét vesztette. Reménytelennek tűnő evezésemmel már a fél távot leúsztam. A tenger nem volt nagyon mély, de annyira sekély se, hogy gyalogolni lehessen. Pár száz méter után sekélyebb lett a víz és a lábam leért. Futni kezdtem a vízben. Pár perccel később parotot értünk. Pihenni nem volt idő, rögtön bevittem a hajóba és a gyengélkedőrészlegbe vittem. Ott aktiváltam az orvosi droidot, leültem és figyeltem, ahogy megenti Darken életét..
|
|