|
Post by Shen Kee on Nov 25, 2006 18:38:13 GMT 1
Az asztalfőnél Bosrel Karskae ül. Akinek köztudottan nagy alvilági befolyása van. Egy kisebb csempész hálózat vezetője. Mellet ott áll a tőle elválaszthatatlan testőre. A gyönyörű Malam'sil. Mögöttük ott áll Kg-220-as. A harci droid aki különleges programozásának köszönhetően mindenféle probléma megoldására alkalmas. Legtöbbször ő teszi el lábalól azokat akik nem működnek együtt a főnökével. Az ajtó mellet Arddo Risms áll a fejvadász aki egyszer már megmentette Shen életét. Amint Shen belép köszönti őket és szokásához hűen azonal a tárgyra is tér. -Üdvözöllek benneteket! Köszönöm, hogy ilyen hamar idefáradtatok. Fontos ügyben hívtalak össze titeket. Ezt az ügy pedig nem mint egy szövetség kialakítása.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 26, 2006 12:29:03 GMT 1
-Emlékeztek? Régen volt egy közös álmunk. Egy álom amely akkor még megvalósíthatatlanak látszott. De most ujj szelek fujnak a galaxisban. A háború miatt a Köztársaságanak nincs elég ereje arra, hogy a magunkfajtákat hajkurássza, sőt mitőb néhány esetben a segítségünkre is szorul. De erről bizonyára mind tudtok. Nem is ezért hívtalak ide benneteket. Azt javaslom barátségunkat emeljük magasabb szintre hozznk létre olyan szövetséget amely képes elég erőt felvonultatni ahhoz, hogy szembeszáljon bárkivel aki az utunkba áll. Hogy üzleti ügyeinket biztosnágosabban bonyolíthassuk le a közeli jövőben. -Kezdi meg Shen beszédét, amit Bosrel szakít félbe. -Igen ám ifjú barátom, de ehhez szükségünk lenne erős szövetségesekre is. Mellesleg a háború miatt a Köztársoság talán nem fordít elég figyelmet ránk. Nem vadászik ránk látványosan, de határait megerősitette. Nehezebb bejutni Coruscantra mint eddig bármikor. -jegyzi meg a Bothan.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 26, 2006 16:05:38 GMT 1
-Találtam erős szövetségeseket is. A Tund bolygón. Ám megkértek, hogy kilétük egyenlőre még maradjon titokban. Fejvadász társam pedig elment hogy sajátjai között keressen szövetségeseket. Bizonyára jónéhányan csatlakoznak majd hozzá is. És a segítségeddel Bosrel még többen csatlakoznak majd. Tudjuk jól embereid szinte mindenhol ott vannak. A meggyőzöképességük pedig legendás. Ha a szervezetünknek híre megy az alvilában bizonyára sokan csatlakoznak majd.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 26, 2006 17:45:20 GMT 1
Malam'sil vág közbe, mielőtt még Shen nagyon belelendulne a beszédbe. -Egy titokzatos szövetséges a Tundon? Még sosem jártam ott. Mégcsak nemis hallotam erről a bolygóról. -mondja a Twi'lek, de mielőtt még Shen bármit is szólhatna. Arddo Risms a fejvadász válaszol neki. -Én viszont már jártam ott. Ideális hely ha valaki el akar tünni. A Köztársaság befolyása nem terjed ki rá. És az FRSZ-nek sincs érdekeltsége ott. -Igen egyszóval tökéletes. A szövetségesünk pedig nem véletlenül nem szeretné, ha kiléte kitudódna. Mert ha jobban belegondolok én sem bíznék sajátmagamban, ha az ő helyükben lennék. -mondja Shen. A teremre csend telepedik. Mindenki elgondolkodott az eddig hallotakon. Shennek is csak most jutott ideje átgondolni az eddig történteket. Túl gyorsan történtek a dolgok mostanában. Túl gyorsan változik minden körülötte.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 26, 2006 17:58:48 GMT 1
Néhány perc csend utánn Bosrel hangja tölti meg termet: -Rendben Shen. Embereimmel csatlakozunk az ugynevezett szövetségedhez. Az első lépésünk az legyen, hogy létrehozunk egy biztos ki indulási pontot, egy bázist. Tudom is hogy hol legyen. -mondja a Bothan majd Arddora néz. - Emlékszel még arra az Árny kastélyra Tundon? -Persze. Soha nem fogom elfelejteni az a helyet. Kg-220 ugye meg vannak még a koordinátái? -kérdezi a fejvadász a droidot. -Igen. A koordináták a memoriámban vannak. Mint mindig akkor is pontos feljegyzéseket készítettem. A kastély tervrajza is megvan még a memóriámban. -válaszol a droid és karját felemelve a kastély tervrajzának holoképét kivetíti a teremben lévő asztalra.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 27, 2006 13:35:56 GMT 1
-Remek! Akkor holnap akár indulhatunk is megnézi megfele-e számunkra a hely. -mondja Shen akivel a teremben lévök közül mindenki egyetért. -Akkor ezt kell ünnepelni! -Mondja Neevat és csettint egyet. Két protokodroid lép be az ajtón és kálcákat hoznak be amin külömböző italok találhatóak. A droidok végigkínálják a vendégeket és mi utánn mindenki elvette az ízlésének megfelelő italt a házigazda Shen köszöntője fog elhangozni.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 27, 2006 18:46:14 GMT 1
-Igyunk a szövetségre barátaim, egy álom megvalósulására. -Shennek hirtelen jutott jobb az eszébe ígyhát poharát a magasba emeli. Ahogyan a többiek is. -A szövetségre! -Hangzik el egyszere mindenkitől szite már kiátáskét, majd mindenki szájához emeli a pohatát és kortyol az italából. A droidok közben ujjab tálcákért mentek el. Most a vacsorát hozznak a vendéget számára. A társaság neki is lát az étkezésnek, de Shen nem tart velük. Neevat ugyis elszórakoztatja őket. Shen inkább a ház erkélyére megy levegőzni egy kicsit. A Naboo-i nap éppen lemenőben van.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 28, 2006 14:29:28 GMT 1
Shen Kee elgondolkodó tekintete a naplemente felé irányul. Át gondolja a most megkötött szövetséget és a közeli jövőt. Nemcsak neki nincs kedve most a vacsorához Arddo lép mellé éy csatlakozik a naplemete szépségének csodálattal való nézéséhez. Közben megosztja gondolatait Shennel. -Arra gondoltam KG-220-al előre megyek megnézi a lövendőbeli bázist. Már régen jártam ott. Lehet hogy már nem üres. Vagy talán ellenségenik használják. -Remek ötlet valóban nem árthat az óvatosság. -helyesel Shen.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 29, 2006 19:49:04 GMT 1
Arddo távozik az erkélyről és hamarosan KG-220-asal együtt az épületből is a dokk felé veszik az irányt. Shen az erkélyről figyeli a távozókat. Miután a gépük felszállt Shen csatlakozik abenti társosághoz. A vacsora utánn mindenki külön a szobájába megy és kipiheni magát a holnapi indulásra.
|
|
|
Post by Shen Kee on Nov 30, 2006 19:56:41 GMT 1
Az éjszaka nyugodtan telt. Shen-nek és a többieknek is sikerült kipihenni magukat. Shen reggel Beenel együtt regelizik, majd elindulnak felkészíteni a hajókat az indulásra, amég a többiek is meg reggeliznek. A csapat a dokkban a hajó előtt találkozik. Shen és Been a Wickeyel utazik majd mint mindig, Bosrel Karskae és tesrőre Malam'sil pedig a Karnak fedélzetnén vág neki az utnak. Csak Neevat marad Naboo tartani a frontot.
|
|
|
Post by Shen Kee on Dec 1, 2006 9:51:23 GMT 1
YT-1300-es típusú hajó Karnak és a YT-2400-as típusú hajó Wickey egyszere emelkednek a magasba. Amikor elindulnak akkor tér vissza a vállalat hajója a Ghtroc 750-as Remény a dokkba.
|
|