|
Post by Gerr'IUs on Oct 9, 2006 16:30:50 GMT 1
A lift jellegzetes hangal jelezte, hogy valaki érkezett. A kabinból a Kiffar Nagymester lépett ki. Egyenesen és céltudatosan megindúlt ülöhelye felé:
-Szóltam nekik, hogy látni kivánjuk ôket! -mondta helyet foglalván- Meg kell dícsérnek a csoport tagjait, nagyon szorgosan már bele is kezdtek a munkába, ha így folytatják napokon belül rendbehozzák és kitakarítják az egész erôdöt! Elismerésem nekik! Beszéltem Albionával is és kicsit kikérdeztem Gerr'IUs-ról. ô azt mondta, hogy megbízik a fiúban és ha a volt tanítványom így vélekedik én sem leszek másként vele. Azt hiszem mégis jó ötlet volt hinni ezeknek az idegeneknek! -fejezte be hátradôlvén
|
|
|
Post by Kane DeReef on Oct 10, 2006 19:22:29 GMT 1
-Nem hiába, a szükség cselekvővé tesz. -jegyzi meg Widro. nem sokkal ez után csengőszó hallatszik és nyílik a lift ajtaja. A nagymesterek arra számítanak, hogy Mira és a kis Kyrea az, de nem. Egy szürke jedi lovag a mostani látogatójuk, ő is a klánhoz tartozik. A nagymesterek elé siet, maghajol köszönés képpen, látni, hogy ki van fulladva, s hogy hang még nem igazán jön ki a torkán.
-Az Erő hozott, Forcas lovag. Mi történt, ami okot adhat sietségedre? -kérdi Widro -Csak... az imént... jöttem. Fogytam ugyanis... egy segélyhívást a... holoneten -mondja Forcas, s ahogy helyreáll a légzése beszéde szaggatotsága is egyre múlik -Segélyhívást? Honnét? -Egy bizonyos Ghéto bolygóról. Megtámadták őket a szeparatisták, s a köztársaság nem akar segítséget küldeni számukra. -Ez bizony érdekes hír. Gondolom engedélyt szeretnél kérni arra, hogy segíts az ottaniakon. -Pontosan Widro nagymester -Hüm..., nektek mi a véleményetek? -kérdi a többieket
|
|
|
Post by Gerr'IUs on Oct 10, 2006 20:39:38 GMT 1
-Nem tudom mennyire jó ötlet most oda menned! -válaszolt Derturyus Nagymester- Néhányszor már bizonyítottad rátermettséged, erôs és bátor vagy ez nem vitás de talán jobb lenne ha egyenlôre nem avatkoznánk bele a galaxis ügyes-bajos dolgaiba! -Mester...én mindenképpen szeretnék oda menni...-lihegte Forcas-...Mint tudják a Jedi... rendbôl válltam ki és egész életemben...azt hallottam, hogy segítsem a bajbajutottakat! Kérem adjanak engedélyt! -Ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá felôlem mehetsz! -jelentette ki végül a Kiffar- De biztos vagy benne, hogy egyedül boldogulsz?
|
|
|
Post by Kane DeReef on Oct 10, 2006 21:25:15 GMT 1
-Boldogultam eddig is -húzza ki magát Forcas -A bátoságot és a vakmerőséget csak egy hajszál választja el egymástól, mégis óriási köztük a különbség. -mondja Widro- Egyedül nem engedhetünk útra. Nagoon tanítványainak meg kell erősíteniük a főhadiszállásukat és egy ilyen közbeavatkozásra hosszabb előkészületek szükségesek. Nem engedélyezhetem, hogy az egyikünk a biztos halálba menjen. Túl értékes minden tag, hogy ilyen feleőtlenek legyünk. Most menj és pihenj le Forcas. Az ügyed nem marad érintetlen. Hamarosan társakat kapsz magad mellé, akikkel nagyobb esélyel léphetsz fel a szeparatista erők ellen.
|
|
|
Post by Gerr'IUs on Oct 11, 2006 15:07:43 GMT 1
Miután Forcas távozott Derturyus társaihoz fordúlt:
-Kiket adunk társáúl? -tért rögtön a lényegre- Ki kell jelölnünk pár lovagot, hogy elkisérje hisz egyedül valóban semmi esélye a szeparatisták ellen. Persze legjobb lenne ha Kane-t és Gerr'IUs-t küldhetnénk oda vele de sajnos ôk még tudtommal nem érkeztek meg. Pedig tökéletes próba lett volna számukra ez a mentori címért. Ráadásúl az ô esetleges elvesztésük nem jelentene akkora kárt sem a rend számára! -fejezte be kicsit antipatikusan
|
|
|
Post by Kane DeReef on Oct 11, 2006 18:08:19 GMT 1
-Derturyus, ezt többé ne haljam. A rend minden tagja egyformán fontos. -mondta Widro felháborodva -Főleg azoké, akikből akár mentorok is lehetnének. Ha megérkeznek természetesen őket küldjük, ha nem mást. Mellesleg nem adok túl sok esélyt arra, hogy győzzenek. Néhány jedi nem képes fellépni egy ezrednyi droid ellen, mégha olyan jók a képességeik ahogy hírlik is. Nem engedhetünk meg magunknak veszteségeket, ezzel minden tagot tisztába kell hoznunk. Addig nem vagyok hajlandó senkit sem oda küldeni, míg nem győződöm meg róla, hogy egy parányi esélyük nincs a győzelemre.
|
|
|
Post by Gerr'IUs on Oct 11, 2006 18:33:33 GMT 1
-Rendben! Bár szerintem eleve halva született ötlet az egész. Semmi értelme oda menni bárkinek is, hisz a túlerô gyorsan megsemmisíti majd az ottani csapatokat és velük együtt a mi embereinket is. -válaszolt kissé megsértôdve a Nagymester- Esélyt ne nagyon várj a gyôzelmükre hisz akármilyen ügyes harcosok is Szürke Jedik ôk is csak hús és vér lények akiknek vannak korlátaik.
|
|
|
Post by Kane DeReef on Oct 12, 2006 9:57:04 GMT 1
-Pont ezért mondtam, hogy addig nem megy oda senki, míg nincs egy cseppnyi esély a túlélésre. Vita lezárva. Amíg nincs kellõ információ a birtokunkban, addig nem kezdünk bele semmi hasonló akcióba. -mondja Widro ellenállást nem tûrõ hangon -Egyébbként hamarosan bevezetik az épületbe a holohállózatot. A kémeink akkor munkába léphetnek. De addig egy jedi sem hagyhatja el a bolygót. Szervezetten kell viselkednünk, s ehhez még idõre van szükségünk.
|
|
|
Post by Gerr'IUs on Oct 12, 2006 15:35:47 GMT 1
-A holohállózat valóban nagyon fontos lenne számunkra. -válaszolta a Kiffar- Azonban van itt még valami. Szürke Jediket kell toboroznunk! Nagyon kevesen vagyunk ahoz, hogy valami igazán nagyot alkothassunk, harcosokra van szükségünk. Ezzel csak az a baj, hogy semmi ötletem sincs ennek módjáról, mert ha túl nyílvánvalóan csináljuk lebukhatunk a Sötét Jedik elôtt és az akár a rend végét is jelentheti.
|
|
|
Post by Kane DeReef on Oct 12, 2006 23:45:10 GMT 1
-Erre is talállunk hamarosan megoldást, meglásd. Ahogy a harcosaink járni kezdik a galaxist útjaik során biztosan fognak találkozni olyanokkal, akiknek elegük van a két szélsõséges rendbõl. Õket kell meggyõzni arról, hogy áljanak mellénk. De a gyerkek begyûjtését és képzését továbbar is elutasítom. Még nem vagyunk elég erõsek ahhoz, hogy garantálni tudjuk a biztonságukat. S valahogy az a tapasztalatom, hogy zokból válnak a legjobb szürke jedik, akik egy másik oldalon kezdték pályafutásukat, de ott valamiért csalódás érte õket. Ezért továbbra is a hasonló harcosok lesznek az a célcsoport, akiket meg kell próbálnunk beszervezni. -mondta Widro a véleményét
|
|
|
Post by Gerr'IUs on Oct 13, 2006 12:16:43 GMT 1
Derturyus Jun Nagymesternek fúrcsa érzése támadt. Megérezte Gerr'IUs és Kane jelenlététl:
-Megérkeztek! -jelentette ki röviden- Tisztán érzem Gerr'IUs és egy másik Erôhasználó jelenlétét az erôd falain belül. Az idegen nyílván nem lehet más mint a titokzatos Kane! úgy tünik percek kérdése és végre elbeszélgethetünk velük! -kicsit elhallgatott majd folyytatta- Nagyon erôs lehet mindkettô hisz érzem, hogy az Erô gazdagon átjáraj ôket!
|
|
|
Post by Kane DeReef on Oct 13, 2006 15:41:56 GMT 1
-Magam is így gondolom -Mondja Widro, s már örül a találkozásnak. Érzi, hogy két olyan személy közeleg felé, akikben nagyon is ott van az erő. Kis szerencsével teljesül élete nagy vágya, hogy találkozzon Nagoon örökösével
Kisvártatva csengőhang keretében nyílik a lift ajtaja. Előbb Forcas tereli ki a holokivetítőt, s utánna jön a két fiatal jedi. Kane magabiztosan lopked előre. Most először érzi úgy hogy nem kell színt játszania, itt önmaga lehet, ez pedig erőt ad számára. Mikor a három nagymester elé ér tisztelettudóan meghajol. Ez alatt Forcas megkezdi a holokivetítő üzembe helyezését. -Az Erő hozott Gerr'IUs, s téged is barátom. Ha nem tévedek te lennél az a titokzatos Kane. -köszönti Widro az érkezetteket -Arról, hogy titokzatos vitát nyithatnánk, de valóban én vagyok Kane. Remélem az épület elnyerte tetszésüket. valamint azt is, hogy nem okozott túl sok gondot az a három hulla akiket itt hagytam. Sajnállom de mikor Gerr'IUs-nak meséltem a helyről nem jutott eszembe. Akkor nagyon sietős volt a dolgom, de ez gondolom most nem ez érdekli önöket
|
|
|
Post by Gerr'IUs on Oct 13, 2006 16:38:24 GMT 1
Gerr'IUs megállt Kane mellett és figyelte a Nagymestereket:
-Szóval neked tudható be a három hulla?! -szólalt meg a fiatal Nagymester- A nevem Derturyus Jun. A társaim pedíg Widro Quivor és Sant'Rada Nagymesterek, mi vezetjük Nagoon tanítványait! Amúgy remek ez az erôd, ideális lesz a rend számára.
-Sajnáljuk, hogy kicsit késlekedtünk de nem várt tényezôk zavarták meg az utunkat -mondta a fiú miután a Nagymester elhallgatott- Sajnos a Dantooine-ra sem tudtunk elmenni, felkeresni az Erômágusokat. Remélem önöknek azért zavartalan utuk volt!
|
|
|
Post by Kane DeReef on Oct 13, 2006 16:56:30 GMT 1
-Egyre romlik a közbiztonság, a köztársaság kezéből egyre csúszik ki az irányítás. -Mondja Widro -Forcas, ha végeztél, kérlek hagyj magunra
Forcas morog valamit, majd elkagyja a szintet. -Az erő nagyon veled van Kane, de ki vagy valójában? -Már vártam a kérdést. Kane vagyok és kész. Most tagadhatnám, de mind bolondság, mind pedig felesleges lenne önök előtt. Valaha a Magányos Farkas néven ismert fejvadász voltam, a renegát jedi. Később mint Kay DeReef, a jedi lovag, majd mester léptem színre. Sok sötét fickónak köptem a levesébe, így sok ellenséget szereztem magamnak, ezért változtattam meg a nevem. Jobb, ha más nem tud az ezt megelőző életemről, az említett okok miatt.
-Beszédedből ítélve valóban ezt látom ésn is a legjobb megoldásnak, de miért hagytad ott a jedi rendet, ahol már elérted a mesteri címet -A cím számomra nem jelent semmit. A rendet azért hagytam el, mert elegm lett abból, ahogy fellépnek. Így nem nyerhetik meg ezt a háborút, márpedig ha elveszítik, rengeteg élet veszett oda feleslegesen. A köztársaságot is meg kell refolmálni, semmi kétség, de ahhoz túl kell élnie a háborút. Egykoron felesküdtem arra, hogy nem engedem, hogy másokat elnyomjanak és hogy küzdeni fogok a sötét oldal erői ellen. Hát, ezért.
|
|
|
Post by Gerr'IUs on Oct 13, 2006 17:15:18 GMT 1
-Rendben Kane! -válaszolt Derturyus- Sajnos a Jedik valóban másképp látják a dolgokat mint mi, ôk mindenhol megpróbálnak segíteni de igazából magukon sem tudnak, folyamatosan hanyatlik a rend amit csak maguknak köszönhetnek! -hatásszünetet tartott majd Gerr'IUs-hoz fordúlva folytatta- Most pedíg halljuk a te történetedet.
-Hol is kezdjem? -mosolygott szórakozottan- Kisfiú koromban kerültem egy Setr'Is nevü Szürke Jedi mester mellé, ô képzett hosszú éveken át. De sajnos két éve egy baleset folyamán életét vesztette és a kiképzésem befejezetlen maradt. Egy ideig próbáltam egyedül boldogúlni de olyan közel kerültem a Sötét Oldalhoz, hogy utolsó lehetôségképpen felkerestem a Jedi rendet és csatlakoztam. Az utóbbi hónapokat ott töltöttem és tanúltam. Nem igazán tetszett sem a kódexük sem felfogásuk de ez volt az egyetlen hely ahol biztonságban éreztem magam. Azonban, miután lovaggá ütöttek egyre csak csalódtam a Jedikben -nyílvánvalóvá vállt, hogy baj van az értékrendjükkel és a hatékonyságukkal- míg végül egy heves vita után volt mesteremmel kiléptem a Jedi rendbôl. De ne gondolják azt, hogy ez csak hírtelen felindúltságból volt, hosszú hetek elôzték meg a döntésem, a vita csak az utolsó csepp volt a pohárban. A többit gondolom már kitalálják...Nagyjából ennyi lenne! -fejezte be végígmérvén a három vezetôt
|
|