|
Bardo
Nov 24, 2006 22:46:40 GMT 1
Post by Kane DeReef on Nov 24, 2006 22:46:40 GMT 1
//1.) Legelőször szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól akik ellenzik azt, hogy a tibeti lámaizmusból a játéba exportállok neveket, kifejezéseket sőt magát a vallást, vagyis annak bizonyos részét és képviselőit. 2.) Másodsorban pedig azért, ha valakinek szúrná a szemét, hogy egy vadiúj népet, vadiúj bolygót hozok létre A bolygó és lakosai ismertetését mélységesen ajánlom mindenkinek aki ide teszi a lábát, vagy tervei vanna ezzel a világgal. // Ez a bolygó, ha egyáltalán annak nevezhető apró mérete miatt a peremvidék aszteroidákkal tüzdelt területén található. Maga a bolgyó is nagyon sivár, sziklás és sivatagos. Lakosait a mélyen vallásos Sherpa nép alkotja, kik közt nem ritkaság az erőérzékenység. A lakosság nagyon gyér. A népet lámák vezetik, kik megrendíthetetlenek hitükben. Bár mint említettem gyakorik a nép között az erőhasználatra is képes egyének, a többség számára ezek a képességek örökké elérhetetlenek maradnak. Az erőt használni csak a szerzetesek képesek, s ők is csak szerény mértékben. Tudásuk főként a gyógyításra, valamint testük feletti kontroll szabályozására szolgáll. Talán ők még a Jediknél is mélyebb meditációra, szinte hibernációra is képesek. Tudatbefolyásuk olyan magas szintű, hogy akár ölni is képesek agyhullámaik és az erő segítségével. Mégpedig úgy, hogy széttrobbantják az ellenségük koponyáját. Ezt a képességüket azonban lassan 5000 éve nem alkalmazták, mióta megreformálták a vallásukat. Azóta a szerzetesek (lámák) kolostoraikba húzódtak és életüket szigorúan a hitnek szentelték, mely minden erőszakot kizár az életből. Ennek köszönhetően a nép teljesen kiegyensúlyozott életet éll, nem elégedetlenkedik, a leendő újjászületésének éll, mivel a lélekvándorlásban hisznek. Maguk a szerzetesek még fegyvert, vagy más gyilkolóeszközt sem foghatnak a kezükbe. Eddig egyetlen hadsereg, vagy kormány sem tudta rávenni őket arra csatlakozzanak hozzájuk, már, ha egyáltalán rátaláltak a bolygóra. De mivel lakosai inkább a legnagyobb nyugalommal mennek a halálba minthogy az ellenszegülés legkisebb formáját is tanusították volna, egyszerűen hagyták a csudába. Úgysem ártanak senkinek, hasznukat meg nem lehet venni.
|
|
|
Bardo
Nov 27, 2006 22:00:51 GMT 1
Post by Kane DeReef on Nov 27, 2006 22:00:51 GMT 1
Az Invizítor sikeresen belép az apró bolgó légterébe. Az alattuk elterülö szürkeséget csak a hósapkák és a szétszórt települések váltják olykor fel. Négány erődnek is beillő építmény is emelkedik néhány magaslaton. Widro az egyik ilyen építményre mutat, majd azt mondja: -Oda tedd le a gépet. A kolostor elé. A gép érkezésére a közeli faluból származó emberek máris ősszecsődültek. Ritka erre a vendég, mint a fehér Rancorn. A kolostor is kiküldte maga üldöttségét két láma szerepében. Mikor meglátják ki érkezett (Widro) tisztelettudóan kiöltik a nyelvüket, ami errefelé a legmélyebb tisztelet jele. Őket a falusiak is követik, s kisvártatva megannyi vörös nyelv mered rájuk. Widro is kiölti a nyelvét, majd a lány fülébe súgja: -Ez itt az üdvözlés jele. Nagy megtiszteltetés, általában csak a szerzeteseknek jár az ilysmi. Ha gondolod viszonozd, de nem fognak de meg is hajolhatsz tisztelet jeleként.
|
|
Padmegigi
4. szint (19 pont)
Pil?ta
Posts: 99
|
Bardo
Nov 29, 2006 6:58:59 GMT 1
Post by Padmegigi on Nov 29, 2006 6:58:59 GMT 1
Inkább egyszerûen csak meghajlok, és csöndben várakozok a nagymester mellett.
|
|
|
Bardo
Nov 29, 2006 7:08:19 GMT 1
Post by Kane DeReef on Nov 29, 2006 7:08:19 GMT 1
Erre a szerzetesek (lámák) is meghajolnak, majd az egyikük megszólal a közös nyelven: -Rég láttunk téged Dorzse testvér. Gyamco főapát már vár titeket. Widro meghajol és követi a két lámát a kolostorba. Közben pedig megpróbálja felvilágosítani a lányt a helyi szokásokról: -Az itteni nevem Dorzse, ami a mi nyelvünkön villámot jelent. Csak azért mondom, hogy ne lepődj meg, ha te így szólítanak. Valamint az se lepjen meg, ha te is kapsz egy nevet. Csak még pár dolog. Sose lépj a küszöbre, és őszentségével viselkedj tisztelettel. A helybéliek szerint egy isten földi megtestesülése.
|
|
Padmegigi
4. szint (19 pont)
Pil?ta
Posts: 99
|
Bardo
Nov 29, 2006 13:32:01 GMT 1
Post by Padmegigi on Nov 29, 2006 13:32:01 GMT 1
Bólintok, majd követem a mestert. Elég érdekes ez a hely, de azért tetszik. Fura lehet itt élni, és különösek a szokások is. Még nem hallottam errõl a közösségrõl és errõl a helyrõl még soha, pedig rengeteg bolygón és csillagrendszerben jártam már.
|
|
|
Bardo
Nov 29, 2006 16:31:33 GMT 1
Post by Kane DeReef on Nov 29, 2006 16:31:33 GMT 1
A két szerzetes végigkíséri a vendégeket az egész kolostoron. Jóval a bejárat előtt a kolostor körül alacsony kőrakásból egy kerítés húzódik. -Manifal - magyarázza Widro. -Minden kőre ugyanazt a varázserejő szent szöveget vésték "Om Mani Padme Hum". Meggátolja a gonosz szellemeknek és démonoknak, hogy bekerüljenek a kolostorba. Maga a kolostor egy hatalmas erődnek néz ki. Pagodatetejét körös körül faragott díszek díszítik. Alattuk pedig állandóan csilingelnek a felaggatott csengettyűk. A bejárat előtt négy rémpofájú szobor áll, a szélrózsa négy ága felé fordulva. -Ezek itt a négy világtály őrzői. Ők az itteni hitvilág istenei. Harcos istenek, kik a démonokat ölik, azért ilyen... csúnyák, hogy a démonok megijedjenek tőlük. Egyébbként ugyanaz a feladatuk, mint a manifalnak. A kolostorba belépve az bejárattal szemben egy dombormű foglalja el a falat. Mikor elhaladnak mellete láthatják rajta az itteni hitvilág isteneit, amint a démonok elleni végenincs harcukat folytatják. Köztük ott van a bejáratban látott négy különösen csúnya isten. -Tamgrin, ő a kedvencem. -mondja Widro és egy lófejű, lándzsás istenségre mutat. Végre megérkeznek a főláma szobája elé. Itt az egyik szerzetes bemegy, a másik kézmozdulattal jelzi, hogy ők még várjanak. Palástjából előhalássza olvasóját és csendben mormolva szemről szemre halad -Most várnunk kell, ég Őszentsége felkészül fogadásunkra
|
|
Padmegigi
4. szint (19 pont)
Pil?ta
Posts: 99
|
Bardo
Nov 30, 2006 18:56:28 GMT 1
Post by Padmegigi on Nov 30, 2006 18:56:28 GMT 1
Ismét csak bólintok. Nem tudom, mit mondhatnék. Csak szótlanul, de türelmesen várok, hogy fogadjanak minket.
|
|
|
Bardo
Dec 1, 2006 17:42:45 GMT 1
Post by Kane DeReef on Dec 1, 2006 17:42:45 GMT 1
Pár percnyi várakozás után nyílik az ajtó, melyben megjelenik korábbi kísérőjük kopasz feje. -Most már bejöhettek. Gyamco főapát és éllő isten szeretettel fogad benneteket. Az ajtó teljesen kitárul és a szerzetes betessékeli a vendégeket. A terem amelybe kerültek eléggé tágas, Mindenütt vörös bársonyt és imazászlókat lobogtat a nyitott ablakokon befurakodott szellő. Mga a főapát velük szemben lótuszülésben várjaőket. Widro úgy kétméternyire megáll tőle és ő is hasonló pózba helyezkedik. -Rég jártál erre Dorzse Rinpócse. Ha jól sejtem megtistulásra vágysz. -Így igaz testvérem. De most nem egyedül jöttem. Ez a lány is megtisztulni jött ide, shogy tanuljon. -Tanuljon? Mit tudnék Én, tanítani a külső világ emberének. Widro, ekkor halgt és gondolkodik egy ideig. Érzi, hogy a főláma nem szivesen osztaná meg tudását egy jöttmentel a külső világból. Mikor megszólal, már nem azon az alázatos formai hangon, mint az előbb. -Gyamco, mint barátod kérlek arra, hogy tanítsd meg ennek a lánynak a tudásotok egy csekély részét. -Most már Főapát vagyok Dorzse testvér. Már felelősséggel tartozom az egész népem irányt. Honnét tudjam, hogy ez a lány... -Kezességet vállalok érte. -Hüm... legyen, de tudod mi jár érte ha... -Tudom. -Jól van. Mondcsak lányom mi a neved?
|
|
Padmegigi
4. szint (19 pont)
Pil?ta
Posts: 99
|
Bardo
Dec 4, 2006 15:09:06 GMT 1
Post by Padmegigi on Dec 4, 2006 15:09:06 GMT 1
Én is leülök, csöndben kísérve végig a párrbeszédet. Amikor engem kérdez a fõapát, tiszteletteljesen bólintva válaszolok: - Az én nevem Padmegigi.
|
|
|
Bardo
Dec 5, 2006 8:33:47 GMT 1
Post by Kane DeReef on Dec 5, 2006 8:33:47 GMT 1
Az egyik láma ekkor teát szolgáll fel vatagfalú ezüstcsészékben, melyeknek oldalán különféle vallásos jeleneteket ábrázolt a művész. Mindhárom csészébe, melyben zöldtea illatozik egy tejterméknek látszó valamit pottyant. ~Jakvaj. Nem halsz bele, kicsit avas az íze, de illetlenség visszautasítani. -Hallja padmegigi, annak ellenére, hogy Widro közben a teáját szürcsöli. Miután elfogyasztották a teát újra megszólal a főláma: -Nyima elkísér benneteket a szobáitokba. Dorzse testvér te pedig világosítsd fel a hölgyet szokásainkról. Sajnos csak a mi étkeink állnak a ti rendelkezésetekre is. Padme-t holnaptól magam tanítom, de türelmem véges és más tennivalóim is vannak. Nyima mindenben a szolgálatotokra áll. -fejezi be Gyamco Widro meghajol és feláll. Ő már tudja, hogy ezzel véget is ért a beszélgetés. Nyimát, a szerzetest követve eljutnak a kolostor egyik szárnyába, amely teljesen lakatlannak tűnik. Na nem azért, mert gondozatlan, nem semennyivel sem piszkosabb a kolostor többi részétől. Hanem amíg máshol csak úgy nyüzsögtek a szerzetesek, itt Nyimán kívül senkit sem látni. Az említett szerzetes két egymás mellet lévő ajtó előtt áll meg. -Ezek lesznek a celláitok. -mondja -Szükségetek van valamire -nem, köszönjük -mondja Widro A szerzetes meghajol és elsiet. A szobák valóban cellának látszanak, bár nincs bennük rács, méretük és berendezésük mégis arra emlékeztet. Csupán egy ágyféleség, egy asztal két székkel, néhány polc és egy szőnyeg minden berendezése. Widro beinvitálja Padmegigit a szobájába és helyet mutat neki az asztalnál. -Ha bármilyen kérdésed van kérdezz nyugodtan. Aztán belekezdek az itteniek szokásaiba.
|
|
Padmegigi
4. szint (19 pont)
Pil?ta
Posts: 99
|
Bardo
Dec 6, 2006 20:52:17 GMT 1
Post by Padmegigi on Dec 6, 2006 20:52:17 GMT 1
Elgondolkozomm, de nem jut eszembe semmilyen kérdés. - Most egyenlõre nincs kérdésem. Kezdje el a beszámolót, majd ha eszembe jut egy kérdés, menet közben felteszem.
|
|
|
Bardo
Dec 7, 2006 14:20:57 GMT 1
Post by Kane DeReef on Dec 7, 2006 14:20:57 GMT 1
Widro kicsit meglepõdik, ugyanis arra számított, hogy a lánynak temérdek kérdése lesz a helyet illetõen. -Nos... -kezdi - Az elsõ amit érdeked, hogy tudd, az az itteni nevedet illeti. Gyamco nagyon kreatívan a Padme nevet adta neked, ami az ittaniek legszentebb növényét a lótuszt illeti. Továbbá jó ha tudod, hogy te nem érhetsz hozzá egyetlen szerzeteshez sem. Õk ugyanis nõtlenséget fogadtak és még a nõ érintése is tilos a számukra. Ugyan úgy ahogy az éllõlények bántalmazása, ergo fegyvert, vagy gyilkolóeszközt sem foghatnak a kezükbe, leszámítva az erekjéket. Ha észrevetted a kolostor e részén egy szerzetes sem lakik, ez azért van, mert nõnemû egyedek nem lakhatnak lámakolostorban, egyébbként vannak nõi szerzetesrendek is, de ez most mellékes. Ezért a kolostornak ez a része most gyakorlatilag nem is akolostorhoz tartozik. Nem tudom érted-e. A helybéliek gondolkodását idõbe tart megérteni, ha egyáltalán teljes mértékben meg lehet. Az elõzõkbõl kifolyólag ne számíts finom falatokra. Azt kell fogyasztanunk, mint a szerzetesek. Meg kell mondjam, nem a legjobb étek. Bár van aki szereti a napon szárított sajtot. Minden esetre jó, ha megvan az embernek mind az összes foga. Eddig érthetõ volt minden?
|
|
Padmegigi
4. szint (19 pont)
Pil?ta
Posts: 99
|
Bardo
Dec 7, 2006 17:53:30 GMT 1
Post by Padmegigi on Dec 7, 2006 17:53:30 GMT 1
- Igen - válaszolom. - Lehetne egy kérdésem? Honnan hallott errõl a szerzetes rendrõl, vagy honna tud ennyi mindent róla/róluk?
|
|
|
Bardo
Dec 8, 2006 8:17:38 GMT 1
Post by Kane DeReef on Dec 8, 2006 8:17:38 GMT 1
-Hogy honnét? Nos, úgy hogy õk neveltek fel. Még kisgyermek koromban kerültem erre a bolygóra. Sajnos mi nem voltunk olyan szerencsések, hogy ép bõrrel megússzuk az érkezést. Az aszteroida mezõ tönkretette gépünk hõpajzsát, és... lezuhantunk. Nem sokan élték túl a landolást, jobban mondva a becsapódást, s az életben maradottak sem húzák sokáig, köztük a szüleim sem. Felfedezõk voltak. De ez már rég volt. Túl rég. A szerzetesek befogadtak és sajátjukként neveltek, vagyis mint szerzetesnövendéket. Ebbõl az idõszakból ismerem még Gyamcot is, még nálam is fiatalabb volt. Aztán egy nap egy jedi mester érkezett a bolygóra, s magával vitt. Ez azonban már egy másik történet.
|
|
Padmegigi
4. szint (19 pont)
Pil?ta
Posts: 99
|
Bardo
Dec 11, 2006 16:11:31 GMT 1
Post by Padmegigi on Dec 11, 2006 16:11:31 GMT 1
- Értem - bólintok. - És meddig maradunk itt? - kérdezem.
|
|