Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 10, 2006 12:41:08 GMT 1
Gondoltam körülnézek itt, hátha van valami értékes cucc, amit visszaszállíthatnák , hogy ne menjek üresen. robotom úgyis vigyáz a hajómra, én addig elmegyk kocsmába információt szereni, is, meg mást is csinálmi, de elsősorban infoót szerezni. Ezen az átkozott helyne nincs semmi kocsam azt nem hiszem, csak márt kezdtem erősen kételkedni, de másfélórás bolyongás után mégiscsak sikerült valamit találnom. Bementem , naná hogy ilyen hosszú út után rögtön inni kértem, aztán kezdtem faggatnia kocsmárost, kogy mi az, amivel errefelé érdemes kereskedni , mivel virított rólam, hogy nem adóellenőr vagyok be is számolt nekem az illegális donorpiacról. - Itt nagyon gyakoriak a munkahelyi balesetek és sokan azzal fogalkoznak , hogy a még éppszerveket elvigyék valahova, de szinte mindenkit lekapcsolnak , aki megpróbál ilyesmivel kereskedi a bolygón kívül, ezért egyszerre akarják kivinni mindet, csak nincs aki ezt elmerné válalni , mert az ittenieket nagyon ellenőrzik , akereskedők meg nem igazán járnak erre. - értem, akkor volna két kérdésem, az egyik: kivel kell leegyznem a szállításról, a másik csak egy angyon egyszerű matematikai kérdés, hogy mennyi az ammenyiér én elszállítom nekik? - A bátyám végzi a hullák elraktározását, aki ott ül szemben az ablakkal. gondoltam valami amatőr lehet, ha yz alakon bámul ki, mikor ilyesmivel foglakozik, ha valaki el akar valamit titkoni , akkor annak a alhatő legjobban el kell vegyülnie, és nem olyan helyeken mutatkozni, ahol bárki felismerheti. De mit lehet etnni , van ilyen, de a szállítás tervezését azért nem fogom rábízni...
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 10, 2006 12:57:41 GMT 1
El is indultam , hogy beszéljek vele, de még megittam előtte a sörömet. Útközben pár ismerőst pillantottam , meg , akik mogorván néztek rám, ém meg csak gúnyosan vigyorogtam , hogy hergeljem őket, tudtam hogy akárhányan is vannak , nincs esélyük ellenem , mert én azért gladiátor voltam hajdanán, és nem jöttem ki a formából, de ezek ezt perszenem tudta a sok tahó és feláltak , hogy nagyobbnak tünjenek. ekkor az egyik , biztos ez a fő tahó: - hé te. Nem szóltam semmit, és lassan tovább mentem Erre az egyk megfogta a vállam , és megpróbált visszarántani, de a barom, mármint montam fogalamuk se volt, hogyki vagyok. Idelye se volt neki reagálni , és én megfogtam at a kezét, amelyikkel hozzámnyúlt, és egy gyór mozdulattal megrántottam, így előbre dőlt a köcsög, és én egy pontos rúgással, a könyökénél eltörtem a kezét, az persze vonyított afájdalomtól. de nem volt neki elég, mindek nagyon górsan történ, megpróbált megűtni amásik kezével, én meg gyórsan lehajoltam, és felállás közben nyakon ütöttem, eltörtem a légycsövét, az meg rögtön fulladni kezdett, a földre esett , amásik tahó egy székkel próbált rámtámadni , de éngyórsabb voltam , egy határozott mozdulattal hasharúgtam, és közben kirántottam a kezéből , rögtön fordultam is , és a következő vadbarmon széttörtem a széket, ettől az isa fölre került. Ezután a többinek már nem volt kedve szarakodni velem, inkább elvitték sérült társaikat...
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 10, 2006 13:13:15 GMT 1
Mikor lenyugodtak a kedélyek, lementem a pultos bátyához, hogy megbeszéljem vele a tranzportot. leültem hozzá, gondoltam neki mindegy, hogy hol beszélgetünk, amúgy is csak egy kezdő volt, hihetetlenül mamatőr, de lehet , hogy a lenyűgöző teljesítményem hagyott benne valamit, ami miatt nem nagyon mert okoskodni. - Hallom, szeretnél valamit innem elfurikázi? - így is nevezhetjük. - akkor egy nagyon egyszerű matematikai kérdés, mennyi az az annyi, amennyiért én kockáztatok? - ötszáz lepedő. - talán eléglesz, és mennyi van ebből a hullából? - egyenlőre háromszáz, de hűtött helyen kéne ezeket tartani. -az nem gond, az ilyesmit könnyű bezserezni, gondolom, a gyárakban vannak hűttők. - vannak, de onnan nagxyon nehéz lenne elvinni , agyárakat őrzik , a hullákat kidobják, ezért próbálkoznak olyan sokan a szállításukkal, de a használt alkatrészeket, azokat nem olyan könnyű elvinni. Nem fog menni, ne akard ellopni a hűttőket. - Nyugi , majd én megoldom, amit bevisznek , azt ki is lehet hozni. Na ideje lesz beszélni azokkal , akiknem eladtam az árút, hogy hozzanak nekem pár cuccot. Nár csak kellet valakit találnom, aki hajlandó lesz nekem olyan dolgokat adni , aminek lényegesen fagyaszva kell elnnie, hogy legyen mivel betakarni ahullákat, hátha megpróbálnak elleneörizni...
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 10, 2006 13:31:54 GMT 1
Sikerült is találmom, valami vegyészt, akinek szükséde volt elszállítatni a gyár közeléből vett lég és földmintákat. Ngyon akpóra jött a dolog , mivel ezeket szigorúan kell védeni mindentől , ezért zár cédulákat is adott, hogyha felpakoljuk a cuccait, akkor ezekkel zárjuk le az ajtót, hogy ahatóságok ne tegyenek kárt illegális dolgok után kutatva. A doki sem volt kispályás, neki is voltka hullái, amiket el akart szállítani, neki kevesebb volt ezekből, ezért csak kétszáz elpedőt ajánlott, én bezzeg nem szzóltam neki, hogy más is szállíttat valam hullákat, és inkább a fejemet vakargattam, ez egy nagyon jó mozdulat volt, mert adoki tudta rögtö , hogy az összeg nem kielégítő, rögtön emelte a z összeget héromszáz lepedőt adott készpénzben, azt mondta nincs neki több nekem még a fele is megérte volna, de ha az emberekkel lehet manipulálni , akkor mért ne... - Nem tudom , és mi van ha esetlegesen lebukom? - Nem kell félnie, mindere ráragassza a vámmentességi pecsétet, és nem lesz gond, azt nem szehetik le, és ha mégis, akkor fel lehet őket jelentemi , mert felhatalmazás nélkül felnyitották a védett konténert, és ők lesznek bajban. Na midnegy egy próbálkozást megért, a pézösszeg további emelése, de hátha meggondolja magát, inkább nem mondtam semmit csak olyasmit motyogtam, mivan ha mégis, akkor mindenem elveszítem, mi lsza nem létező gyerekeimmel, szégyenthozok a családomra, meg ilyesmi... - Na ötszáz lepedö elég lesz ? - Hát ez már bátoríttó összeg. Na jó többetn enm nyaggatom. - Vállalom, két nap múlva indulok , addig szedegesse össze a hulláit! Utánna talákozunk hajnalban. Ejnye de szeretek én üzletelgetni, nem is rossz dolog ez a hulla szállítás, ha enyit ér nekik , hogy elvigyem , akkor, ezek mennyiért tudják ezt eladni? Na de nekem minegy, valahogy nem izgat, csak annyit akartam még megtudni , hogy van e mégy valakinek hullája...
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 10, 2006 13:40:07 GMT 1
Ha esetleg elnne valakinek valami hullája, akkor azt felvásárolnám , és elvinném, mégis csak kereskedő vagyok , nem pedig egyszerű szállítő. visszamentem a kocsmába, ott találtam pár csávót akinek megtetszett azötlet, rögtön hajlandöak voltak eladnia hullákat. A hullákért összesen fizettem kétszáz elpedőt, de a hullákból cirka háromszázat szereztem. Mocskosul bekeresek ezeken. Ezek voltak az eddige legjobb üzleteim. visszamentem a hajómra, és smegkértem az egyik vevömet, hogy hozzon nekem olyan negyven konténert, amelyekben fagyasztani is lehet bármit, mivel egy dokinek szüksége lenne a környezetmintáinak a szállítására. Rögtön bele is egyezett, nagyon boldogvolt, és azt kérdezte, hogy még mikor hozok alkatrészeket. Én leghamarabb csak két hét múlva de a robotom, az pár nap múlva itt lesz... ezzel el si búcsúztunk...
|
|
|
Post by Palpatine on Jul 12, 2006 9:25:37 GMT 1
Egy zubonyos alak jön oda a hajódhoz. Közelebbrõl nézve egy bothan. Végigsimítja a hajódat. Majd fellép a hajódra és meglát téged. - Üdvözlöm uram! - ijeszt meg téged. - Mennyiért vinne át Koréliára, sürgõsen?
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 14, 2006 9:21:44 GMT 1
- most azonnal, talán esetleg olyan 2 óra múlva, és mondjuk három lepedőér. Ezután a csávesz bement a hajómra, a robotom meg redbe rakott neki egy szobát. Én kint vártam...
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 14, 2006 9:23:21 GMT 1
Elmentem aludni. Nem nagyon sikerült elaludnom, ezért csztettem a robotomat, hogy hozzon valami kaját. Végre sikerült elaludnom. Mikor felkelten, és rendbe szedtem magam, majd kimentem friss levegőt szívni, már vártak engem a hűttőkonténerekkel. - na itt van minden amit akartál, a hűttők, meg a szivarjaid. - kössz. Ja itt van a lé. - nem fontos , mert amúgy is ingyen hoztam , ha hozol nekem még alkatrészeker, azokból najd leszámolom az árát. - ahogy gondolod, a robotom , majd hoz neked cuccokat. - még megkérhetnélek valamire? - az attó függ... - hát, izé nem tudnál nekem elvinni pár hullát Koréliára, ott eladhatod a donorpiacon. Na én vágtam abambát, mintha nem tudtam volna semmiről. nem volt kedvem elrontani az üzleti kapcsolatot, ezért nem is szóltam neki semmit arról, hogy valójában mire is kellenek a hűtős konténerek. De jobb is így, mivel legalább nem próbálkozik kis összeggel. - és mért nem te viszed el oda? -nem díjazzák azt , aki idevalósi , és hullákkal akar kereskedni, sőtt szigorúan büntetik. - na jó de csak azért, mert a haverom vagy. Ki kellet valamit találnom, hogy ne rám figyeljenek a vámosoknak nevezett állatfajok. - mi lenne, ha addig csinálnál valamit , ami eltereli a figyelmüket , és én addig nyugodtan megtudnák pattanni, innen. - nem gond, én mindent elintézek. - egen, akkor rendicsek , és ebből nekem mennyia hasznom? - baráti alapon 50-50. - öcsém, te vagy az én emberem. Na csá! Ezzel el is ment
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 14, 2006 9:31:29 GMT 1
akkor vettem észre, hogy a konténerekbe már be vannak rakva a hullái, és hogy ez nem fog visszajönni , tehát minden áron el akarta velem vitetni ahulláit, ha akarnám átverhetném, de még meggondolom. Majd megjött a doki, aki láthatóan nagyon ideges volt. - na hozta a hullákat meg a többi cuccot? - ha a környezetmintákra gondol akkor igen. - na jó aakor fel is pakolhatnánk, ugyebár? A doki val jött még pár ember, akik mindent felpakoltak , majd leragsztgatták a konténereket, hogy a vámosok nevezetű álltfaj ne negyon nyitogassa nekem. El is ment a doki csak az egyik embere adta át a lét... Amint elmentek , felpakoltam az én hulláimat is, amelyeket vettem...
|
|
Czar
3. szint (15 pont)
Keresked?
Posts: 71
|
Post by Czar on Jul 15, 2006 18:16:50 GMT 1
Nem sokkal ezután jöt is a kocsmáros tesója, hozott magával pár csávót. - szeva, na hoztad a cuccokat? - persze mind itt van. - na jó, akkor rakodjunk fel. - ne fárszd magad, majd ezek felraják. Így is lett. Legalább egy gondal kevesebb. majd lezártam a hajóm és elindultam koréliára...
|
|