Josh Diamend Szenátori Lakása

[dzsedi]

Miután felvették Lynt, Josh megkérte Petert, hogy vigye el õket a lakosztályába. Amint repültek alig esett szó közöttük: a nõ láthatóan kicsit feszélyezve érezte magát a társaságukban.
A leszálló platformra érkezve szinte hisztérikus gyorsasággal pattant fel székébõl, és igyekezett kifelé a hajóból. Josh utánanézett, aztán Peetre, vállat vont, majd így szólt:
- A hajó a magáé 9ig. Minden jót!
Ezek után leszállt, majd belépett Lyn mellé, és a nõvel együtt nézte végig a házát.
Magas kupolás tetejû, sárga falú ház volt, aminek a legtetején ott volt a lakás. Mellettük egy élelmiszer áruház tornyosult, s a 83 repút ment el mellette.
- Nos, kövessen kérem. Mostanában sokat fog erre járni - mosolygott Josh, és derékon karolta a a 30as éveiben járó nõt, majd gyengéd mozdulattal az épület felé tessékelte. Alattuk a felbuzdúlt város, felettük a kék ég... csodás nap volt.

[dzsedi]

- Szép helyen van a lakása - bókolt a nõ, aki szemlátomást komolyan is gondolta ezt. Haját szorosan hátra fûzve, rövid copfban viselte, s kezében egy jókora táskát szorongatott.
Josh beszállt a liftbe, de még elõbb udvariasan betessékelte maga elõtt Lynt. Ezekután benyomta a 83-as gombot, majd az átlátszó üvegfalú lift megindult felfelé. A lift elõtt kinnt elszállt a Lightning a távolban látszódó jedi-templom iránya felé.
Mikor felért a lift, kilépett Lyn és Diamend. Elérte a lakásajtaját, majd kivett egy apró, pici, lézeres kulcsot a helyérõl, és egy nyílásba helyezte, amitõl az ajtó melletti piros jelzés zöldre váltott. Vállával óvatosan elökte az ajtót, és most elõször maga mögött engedte csak be a nõt. Gyorsan körbepillantva ellenõrizte, hogy rend van e... ilyen téren mindig is facér volt. Ha nõ van a lakásban, tetszen neki a hely. Mellesleg Josh agglegény volt. Nem mintha nem ekdvelte volna a nõk társaságát, de egyrészt a politikának élt, másrészt, állítása szerint még nem találta meg élete párját.
A takarítódroidok most is jó munkát végeztek. Josh már egy hónapja nem volt a Coruscanton, mégis úgy csillogott villogott a szoba, mintha tegnap tette volna rendbe.
- Foglaljon helyet kérem ott - mutatott Diamend az elõszobában lévõ kis díványra, ami elõtt egy dohányzó asztal helyezkedett el, átlátszó üveglappal.
Lyn Ackbashnek nem kellett kétszer mondani, s máris megindult a fekete bõrdívány felé, majd leült, és az asztalra tette a táskáját, amit most felhajott, és kiderült, hogy egy laptop rejtõzik benne... illetve a táska maga volt a laptop.
- Kávét? Ivott már ilyet? - hallatszott valahonnan kívülrõl, talán egy konyha helyiség felõl.
- Persze... én is IO-pathi növényeken nõttem fel... jól jönne most egy kis szíverõsítõ - válaszolt Lyn, és körbenézett a lakásban. Körbe a falakon mindenféle holofelvételek voltak, amik kivételnélkül mind a szenátort ábrázolták valamely más bolygón valaki más társaságában. A dívánnyla szemben volt egy nagy adáskivetítõ, akkora, amekkorát Lyn még nem is látott soha... afölött különféle mítikus fafaragott tárgyak, továbbá egy hosszú, lapos bõrtok, ami felül volt a falra függesztve. Azalatt egy zeneszóró hangosítórendszere, balra egy nagyon szép növény állt, valamiféle pálma, amiben Lyn az io-pathi Remetefát ismerte fel, jobbra, a nagy ablak felé pedig egy szék árválkodott az ablakfelé fordítva egy kis asztallal, amin datapadek voltak szépen felhalmozva, s mellettük parányi kis doboz sorakozott.
- Ennyire ijesztõ lennék? - dugta be pár pillanat után a fejét Josh a szobába, majd jkött a többi része is, kezében tálcát tartott két forrón gõzölgõ itallal.
- Oh, ugyan... - pirult el Lyn..., miközben tovább bámulta a magasan a falra akasztott bõrtokot, aminek a vége kicsit furcsán hajolt meg.
- Látom, nagyon érdeklõdik valami iránt... áh, igen... 10 éve szereztem azt a tárgyat. Érdekli hogy mi van benne? - kérdezte Josh, miközben leült a nõ mellé, és elkezdte inni a kávéját.
- Lekötelezne - válaszolt amaz mosolyogva, s érdeklõdve fordult a szenátor õszeshajú feje felé.
- Az kérem Lyn... az bizony: egy vibrokard. De nem akármilyen egy vibrokard, de nem ám... hallott már egy régi kor katonájáról, aki az akkori Köztársaságot szolgálta? Hallott már Carth Onasi-ról? Hm? - a férfi láthatólag teljesen belebolondult a történetbe.
- A férfi, aki állítólag megmentette a Köztársaságot a... milyen nép... nem vagyok valami jó történelemben... Sithektõl?
- Majdnem... a lényeg az, hogy segített. Sokat. Ez az a kard, amit õ használt, amikor harcolt a sithek ellen... ez bizony... egy nagyon régi, és nagyon értékes kard.
- Honnan tudja? - kérdezte a nõ, félig ámulva, félig kételkedõn, még mindig a tokot bámulva.
- Nos - válaszolta mosolyogva a férfi... - a korhatározás megállapította, hogy körülbelül négyezeréves az a cortosis anyag fém, amibõl készült... ma már lehet hogy veszélyes lenne elõvenni, lehet, hogy egy erõsebb ütéstõl már el is törne... de tudja még mi is bizonyítja, hogy kié volt?
A nõ õszintén és lényegretörõen válaszolt: - Nem.
- Nos... a markolat alá gravírozott név - vetette be az aduászt Josh.
Lyn felnevetett... - De hát ilyet akárki csináltathatott, nem?
Josh komoly szemekkel nézett vissza rá:
- Igen... de érdekes módon az a gravírozás tökéletes mása annak, ami a holofelvételeken látszik... a technológia ugye már akkor is ismert volt... a kard az övé. Többször is bizonyították... aztán eltûnt... és most nálam van.
- Hogyan jutott hozzá? - kérdezte Lyn, ahogy megadni látszott magát a fircsa ténynek.
Josh nevetett:
- Ó... hogyan... arról majd egyszer késõbb elbeszélgethetünk... most, elnézést, de úgy látom, repül az idõ, és ne értse félre, szívesen vagyok a társaságában, tényleg, de még sokat kell dolgoznunk ma este, ha nem tévedek...

[dzsedi]

A délután további része eléggé eseménytelenül telt el, azonban annál jobban szórakozott a Szenátor és újdonsült tikárnõje. A hatalmas datapad mennyiséget kellett átnézni, és rendszerezni, majd mindegyikrõl feltölteni az adatokat Lyn laptopjára, de hamar vége lett a munkának, a nõ elbúcsúzott, majd távozott, és légitaxival elhúzott a háza felé. Josh sokáig nézett utána.
...<30 éves... igen jól néz ki... valami van benne,... valami...>
Lyn ugyanakkor a taxiban ülve gondolta a következõket...
...<már 50 év felett jár... de mégis... van benne valami...> A taxi tovaröppent Coruscant egyre elsötétülõ egén.

Peet visszaérkezett a repülõvel, s az állandósult platformon landolt, majd fölment Joshhoz, aki, mivel Peetnek sokba került volna saját lakást bérelnie, barátian meghívta, hogy lakjon nála. Így most elbeszélgettek, megnéztek ketten együtt egy Malastari fogatversenyrõl való összefoglalót, utána pedig Pazaakoztak, majd, miután már nagyon késõre járt, elmentek lefeküdni. Josh balra, Peet jobbra, hogy pontos legyek.

[dzsedi]

Josh hajója landolt az erre a célra ideiglenesen kinyújtott leszállóplatformra. Peet és Josh szálltak ki belõle, majd elindultak a liftek irányába. Lassan sétált Josh, mert a Szenátusban lezajlott eseményeken töprengett, Peet pedig úgy döntött hogy most az egyszer nem zvarja meg tudálékos kérdéseivel a szenátort. Peetnek hirtelen azonban eszébe jutott valami.
- Elnzést - szólt Diamendnek, aki odafordította a fejét kérdõen - elugorhatnék az egyik barátomhoz, aki itt lakika Coruscanton? Most jut eszembe, hogy már nagyon rég nem láttam, de megígértem neki, hogy...
- Persze, persze, menj csak - intett felé Josh, majd végig nézte, ahogy Peter beszáll ismét a hajóba, és megindítja.
Josh Diamend nyugodt természetrû ember volt. Órákon át képes volt elmélkedni, nézelõdni a szép, és csodálatos dolgok között... és ez a város neki nagyon tetszett. Majd 5 percig nézte még a légiforgalmat, meg az alatta elterülõ földi utcácskákat, aztán hátatfordított a technikai erdõnek, és belépett a liftbe.
Lassan felért a 83. szintre, és kilépett a fülkébõl, amikor egy kedves ismerõsét pillantotta meg, aki háttal ált neki, szintén kifelé bámulva Coruscant túl-fejlett felhõkarcolóit vizslatva.
- Jó napot Diamend szenátor... hallottam, hogy nem rég a bolygóra érkezett - fordult meg az illetõ, tudván tudva, hogy a szenátor ott áll, holott még nem is láthatta. Most nézett rá elõször.
A 18 év körül járó fiatal fiún barna vászonnadrág, bõr felsõ mellény rész, és szép, míves öv volt. A jedik egyik hivatásos ruháját viselte. Szõkés barna haja volt, ami a tarkójáig ért, továbbá oldalán ott ficegett egy fémhenger tárgy, amirõl Josh csak annyit tudott, hogy egyszer egy olyat is szeretne a gyûjteményébe.
- Ewan fiam - szólt hangosan meglepetésében Josh, és a fiúhoz lépett, hogy kezet rázzon vele - hogy vagy édes gyermekem? De rég láttalak!
- Köszönöm, jól vagyok. - a fiúnak általában mindig ez volt a diplomatikus válasza, habár néha látszott rajta, hogy eléggé megviselt. Most azonban kicsattanó egészségnek örvendett, és szélesen mosolygott, ahogy háta mögül elõvette összekulcsolt kezeit.
- Gyere.. gyere be - invitálta vendégét Josh, majd kinyitotta a lakása ajtaját, és bementek rajta.

[dzsedi]

- Gyors voltál, csakúgy, mint azon a napon, amikor megmentettél - mondta Josh arra utalva az ifjúnak, hogy hamar tudta meg a szenátor Coruscantra érkezésének a hírét.
- Ahogy csak tudtam igyekeztem... de sokat kell mostanában tanulnom, és a mesterem szigorú... szerencsére, különben nem is tanulnék meg ennyi mindent tõle.
- Na igen... olyan dolgokra vagy képes, amikrõl én álmodni sem tudnék - mondta Diamend, és leült a fotelébe, mellé pedig Ewan. - Szivart?
- Oh, nem, köszönöm - mondta Ewan fejét rázva, és válaszolt az elõbb mondottra:
- Mindegyik jedi képes ilyen dolgokra... én csak tettem, amit alapvetõ tudásomnak köszönhetõen tennem kellett...
- Ugyan, ne szerénykedj már annyit... mindig mondtam, hogy lásd meg magadban a jót - mondta komolyan Josh, miközben rágyújtott egy szivarra.
- Meglátom magamban a jót, de... de... - egy pillanatra elhallgatott - amikor a jót keresem magamban, mindig megtalálom a rosszakat is. És egy jedinek sosem szabad, hogy rossz dolgai legyenek.
- Rossz dolgaid vannak? Milyen rossz dolgaid? - kérdezte érdeklõdve Josh.
- Öhm... semmi... semmi különös... magánjellegû... érzések, amiket nem lenne szabad táplálnom.
- Ilyen düh, meg harag? Valami ilyesmirõl meséltél nekem ezelõtt. - Josh nagyon szerette hallgatni az ifjú történeteit a jedikrõl, és a tanaikról, mivel ezt a részét is akarta vizsgálni a történelemnek is.
- Oh nem... egy sokkal szebb, ám majdnem ugyanolyan rossz érzelem...
Joshnak leesett a tantusz.
- Ohhó, csak nem azt akarod mondani, hogy...
- Kérem, Diamend szenátor... ne beszéljünk errõl - mondta Ewan, és odalebegtette a hamutálat Diamend elé, aki így karnyújtás nélkül hamuzhatott bele.
- Rendben... de tudod... elõttem semmit nem kell eltitkolnod.
Ewan felnevetett - rossz dolog lenne, ha titkolnom kéne akármit is... a jediknek nem szabad titkolózniuk egymás között... nekem pedig fõleg nem tenne jót a mesterek elõtt... neem... akkor sosem ismernénk egymást, ha titkaink lennének.
- Ugyan - legyintett Diamend - mindenkinek vannak titkai. Ez van, és kész. Most tudod mirõl szeretnélek kérdezni? Járt ma a templomban két szenátor?
Ewan gondolkodóba esett.
- Mintha láttam volna két nem odaillõ figurát, de nem tudom kik lehettek azok. Esetleg ismerõsei? Rosszban sántikálnak?
- Neem... a Szenátus küldte õket oda, de hogy milyen ügyben, arról sajnos, azt hiszem nem beszélhetek.
Ewan elmosolyodott:
- Tehát kinek is vannak titkai?
Mindeketten nevettek. Egy ideig még beszélgettek, aztán Ewan arra hivatkozva, hogy vissza kell érnie az esti meditációjára, felállt, meghajolva elköszönt, és távozott.

[dzsedi]

Másnap reggel Josh arra ébredt, hogy a feje fölött lévõ üvegkupola tetõn át a szemébe tûzött a Coruscanti nap fénye. Álmosan nyújtózott egyet az ágyában, és keze bele ütközött valakibe.
Josh most jött rá, pedg elsõre hirtelen meglepõdött: Lyn szuszogott mellette az ágyban .

Elõzõ éjszaka Josh az asztalánál ült. Fontos papírokat kellett még megírnia az IO-pathi fûszerszállítmányok szállítási nehézségeinek csökkentése érdekében. Kinézett az ablakon az éjszakai városra. Egy siklót látott elhúzni, egészen közel az épülethez. Nem tudta, hogy kié lehet, de nem is érdekelte: õ maga nem várt látogatót ezen az estén, Peet pedig a jó haverjánál töltötte az éjszakát.
Josh megivott egy jó erõs kávét. Ezek után vissza akart ülni az asztalához, amikor is hangos berregõ hang figyelmeztette arra, hogy valaki bebocsájtást kér kinntrõl.
- Ki lehet ez ilyen késõn? - kérdezte magától Josh, és a kávétól kissé felébredve gyorsan felállt, és az ajtóhoz sietett, majd benyomta a nyitógombot. Az ajtó elõtt, egy üveg borral a kezében, ott állt Lyn Ackbash. Máskor oly titkánõs kinézetét úgy tûnik levedlette: haja ki volt bontva, és a vállára omlott két oldalról, és mosolyogva állt Josh elõtt.
- Bejöhetek? - kérdezte félszegen.
Josh alig tudott válaszolni, hirtelen úgy megfogta a nõ szépsége és hirtelen megjelenése.
- Persze - válaszolta Diamend, aki annyira meglepõdött, hogy meg sem kérdezte, ugyan mit keres itt a nõ.. egy üveg itallal a kezében... persze lehet, hogy csak azért nem, mert nyílvánvalónak vélte.
- Köszönöm - rebegte bájosan Lyn, majd belépett, és folytatta, miután Josh becsukta mögötte az ajtót. - gondolom érdekli, hogy miért vagyok itt ilyen "korán". //elvileg úgy volt, hogy csak reggel jön// Ne is kérdezze... csak azért ugrottam át, mert fennt voltam még, nem tudtam aludni, és gondoltam hát ha ön is ugyan ebben a helyzetben van.
- Áh.. ögm - mondta Josh, aki kissé meg volt zavarodva - nos, igen... még dolgoztam... de valamiért úgy érzem, hogy már nem fogok.
Lyn elmosolyodott, és letette az asztalra a borosüveget. Josh, szó nélkül elõvett az egyik fiókból egy nyitót, és két poharat, és kinyitotta az üveget.
- Csak nem híres Óceániai bor... a kedvencem.
- Nekem is - felelte Lyn, és tartotta a poharát, míg Diamend elegánsan telitöltötte.
- Szóval - kezdte Josh, miután magának is töltött - hogy hogy pont engem választott ki szórakozó helye céljául?
- Nem is tudom - mosolyodott el Ackbash, és tovább tartotta a bort - eszembe jutott, hogy meg kéne ünnepelni az új kapcsolatunkat, már mint azt, hogy nekem új munkaadóm, önnek pedig új titkárnõje van.
- Nem is akár milyen - bókolt egyet Josh, és Lyn mélyen a szemébe nézett, egy fajta kihívó nézéssel, és válaszolt.
- A munkaadó se semmi.

<hogy mi lesz ebbõl> gondolta magában Josh...poharat emltek, koccintottak, és kölcsönösen belehörpintettek a borba.
Beszélgettek. Mindenrõl, ami csak eszükbe jutott, és a bor elfogyott, de elfogyott a másik két üveg ital is, amit Josh közben abárszekrényébõl vett elõ. A hangulat egyre oldottabb lett.
- Szenátor úr - kezdett volan valamit Lyn.
- Szólítson Joshnak, ha megkérhetem.
- Ön is tegezzen, rendben - mondta a nõ, és megérintette a férfi vállát. Mondani sem kell, hogy egyre közelebb kerültek egymáshoz, holott eredetileg még két külön ülõalkalmatosságon foglaltak helyet.
- Tessék? - nézett a nõ kezére Josh, és megfogta. Hideg keze volt a lánynak, ugyanakkor bársonyos tapintású.
Lyn a szemébe nézett, és, ki tudja mitõl, nem udta vissza tartani magát.
- Elsõ látásra megtetszettél nekem - mondta Lyn a férfinek. Éppen csak alig 20 év korkülönbség volt közöttük... hogy Joshnak mennyi péne volt és mennyire volt gazdag, arról nincs információnk. ( ;D ).
- Te is nek... - akarta mondani Josh, de nem tudta befejezni, ugyanis Lyn odahajolt hozzá, és megcsókolta, lágyan, hosszan...

Azt est további részében olyan dolgok történtek, amirõl Josh késõbb a naplójában is csak annyi említést tett:
nem volt rossz... jobb volt mint eddig bármikor, mert õ baromi jó

...

[dzsedi]

Miután felkelt, felöltözött, és ezek után felébresztette Lyn t is, aki kissé kábán jött rá, hogy a napi teendõit is el kéne intéznie, mivel még mindig ágyba akrta húzni a szenátort, aki alig bírta elmagyarázni, hogy munka van. Aztán a nõi felöltözött, majd lementek reggeli után a platformra, ahol közösen várták Peetet a hajóval.

[dzsedi]

Josh taxija megérkezett a nagy épület elé, és hirtelen fékezésével levegõ után kapkodáshoz kényszerítette Diamendet. Az öv erõsen szorította bele egy pillanatra a taxiba, de van ilyen: ha nincs öv, rég kirepült volna a siklóból.
- Megérkeztünk uram - (>na nee.. tényleg? - gondolta Josh magában< - 10 kreditet kérek szépen.
Josh bedugta a kreditkártyáját az arra odahelyezett taxióranyílásba, ami csippant egyet. Kihúzta, majd zsebre tette.
- Köszönöm... további szép napot - köszönt el tõle a taxisofõr, aki fõlbúgatta a motort, és elhúzott a Coruscanti délutánba hogy belevesse magát az újabb utas keresésének fájdalmasan fáradalmas munkálatába.
Josh bemenekült az épületbe a kinti zsivaj elõl, majd belépett a nagy üvegliftbe. Most nem volt kedve nézegetni az amúgy csinos városképet: inkább a liftajtó felé fordulva várta minden egyéb nélkül azt, hogy lakásába felérkezzen...
11.emelet
12.emelet
13.emelet
< Narweld szenátor a köztársaság elrulására kért volna? akkor fel kéne jelentenem...>
15.emelet
16.emelet
< Ugyan... én is pontosan úgy gondolkodok mint õ... valami nincs rendjén... már uralkodik felettünk a kancellár...>
22.emelet
23.emelet
24.emelet
< Talán ha több szenátort is találnánk, akik így gondolkoznak, mint mi, akár egy tömbbe tömörülve érhetnénk el célokat>
30.emelet
31.emelet
< már csak pár másodperc és lenyugodhatsz... nyugi... Lyn talán odafönnt vár.> erre a gondolatra halvány mosoly jelent meg a szenátor borostás arcán
35.emelet
<talán borotválkozni is kéne...> // ;D//

A lift hangos nyomáskiegyenlítõ levegõfújással és egy hangos szisszenés kíséretében megállt. Az ajtók szinte hangtalanul csusszantak szét Josh arca elõtt, aki kilépett a liftbõl, és a lakása ajtajához lépett. Azonban az ajtó nyitva volt.
- Már vártalak - szólt hozzá egy kedves, mosolygós arc, akinek aztán, meglátva Josht, elkomorodott a tekintete: - valami baj van? - kérdezte Lyn.
- Baj? - válaszolt kérdésre kérdésre Josh - talán nagyobb baj van, mint azt akaráki is sejtené... talán akkora baj van, mint azt csak kevesen sejtik... nem tudom.

[dzsedi]

Az este nyugtalanul telt. Josh álmatlanul forgolódott az ágyában egy ideig, majd, miután megunta, kimászott az ágyból, magára terített egy köntöst, s az ágyban hagyva a aszuszogó Lynt kiment a teraszra. Nézte az elõtte elterülõ alvó, mégis úgyszintén nyugtalan városbolygót. Itt ott fények villóztak fel, a távolban vöröses fény jelezte a gyárak munkaidejének pontos betartását... mindent egybevéve azonban nyugopdalmas volt minden. Leült, egy kanapéra, és hirtelen elaludt.

Másnap reggel arra ébredt, hogy a személyi csipogója csipeg. Késõ lehetett már. Félálomban bekapcsolta a csipogót, és egy nagy, kék bõrû twi'lek ember hologrammja jelent meg rajta.
- Üdvözlöm kedves bürökratám - üdvözölte Josh
- (Diamend szenátor! Remélem nem keltettem fel.)
- Áh... - ásított Diamend egyet - dehogy...
- (Azért szólok, hogy ezennel hivatalosan is megbíznám a Dantooinei üggyel.)
- Ponotsan mi is a feladat? - kérdezte Josh felülve, az álmosság pedig kipattant a szemébõl.
- (A Dantooineon, valamint a környékén állomásozó kalózokkal kéne tárgyalni. El kéne érnie, hogy ne zaklassák tovább a kereskedõ hajókat... valamilyen kecsegtetõ ajáûnlattal. Elõre szólok, ez veszélyes feladat. Ha jól emléxem, ön már volt fogja kalózoknak. Elvállalja a feladatot?)
- Igen.
- (Köszönjük... sok sikert kívánok az ügyben. Ez nagyban felvetheti szenátusbeli helyét. Viszont látásra) - köszönt el Twi'lek dialektussal a bürokrata, majd a kép megremegett, és eltûnt.

[dzsedi]

A szemébe sütött a nap. Magamellé nyúlva a kanapén a keze egy adattáblába ütközött, ami elõzõ este még nem volt ott. Bekapcsolta, és egy mosoly futott át arcán ,amikor elolvasta:
[glow=blue,2,300]Már nem szeretsz velem egy ágyban aludni? Nem keltettelek fel, de készítettem neked reggelit, olyan édesen aludtál, hogy megesett rajtad a szívem... bementem dolgozni. Ha már ma elindulnál a Dantooinera, akkor tudod, hol érhetsz el. Puszika: Lyn[/glow]

Felkelt, és kidörzsölte szemébõl az álmosságot. Bement a hálószobájába, majd átvette pizsamáját, és felvette a hivatalos szenátori díszpalástját. A mosdóban megborotválkozott és hátrafésülte még meglévõ haját, majd kiment, és evett egy reggelit.
Úgy határozott, hogy elsõ útját a jedi templom felé veszi: meg akarta ugyanis kérdezni jóbarátját, hogy nem akarná-e elkísérni egy ilyen veszélyes útra... elvégre, egyszer már ki tudta õt menteni.
Kiment, bezárta a szobája ajtaját, beszállt a liftbe, majd egy kis gyomor ugratás után megérkezett az épület dokkoló platformjára, ahol már várta Peet.
- Jó reggelt, Diamend úr! - köszöntötte vidám hangon.
- Üdv, Peet - válaszolt Diamend, miközben elhaladt Peet mellett a hajó rámpán - volt már a Jedi-templomban?
- Nem uram - mosolyodott el amaz.
- Akkor irány - vágta rá Diamend, majd bennt helyet foglalt, becsatolva magát, mielõtt még a gép elindult volna rövid útjára a Jedik magasztos temploma felé.